Ha utálod a munkád, rámehet az egészséged is
Szerző:

Egy friss kutatás szerint, ha valaki boldogtalan a munkájában az akár már 40 évesen is egészségügyi következményekkel járhat. Különösen akkor igaz ez, ha valaki a karriere elején kerül olyan munkahelyre, amit nem szívelhet, írja a Business Insider.

Ohio-i szociológusok több mint 6400 embert követtek nyomon hosszú távon, majdnem 40 éven keresztül, akik a vizsgálat kezdetén 14 és 22 éves kor között voltak, vagyis tanulmányaikat folytatták vagy éppen megkezdték karrierüket.

A kutatók arra kérték őket, hogy rendszeresen értékeljék egy 1-4-ig tartó skálán, hogy mennyire elégedettek a munkájukkal. 15% már 25 évesen elégedett volt a munkájával és boldog is maradt, 17% kevésbé elégedetten kezdte, de az idők folyamán javult a helyzet, aki rosszul indított és elégedetlen is maradt, ez a legnagyobb csoport - 45%. Míg 23% boldogabban kezdte, de az évek során kevésbé jól alakultak a dolgaik.

Az adatokból is látszik, hogy kevés embernek - a kisebbségnek - adatik meg, hogy egész karrierük során élvezhessék a munkájukat. A többség, akik boldogtalanok voltak több egészségügyi problémával is küzdöttek: depresszióval, alvászavarral, érzelmi problémákkal, általánosan rosszabb mentális állapotban voltak. Gyakrabban fájt a hátuk vagy fáztak meg.

Azok, akik rosszabb pozícióban kezdték, de jobb munkahelyre tudtak váltani azoknak nem károsodott az egészsége, így úgy tűnik, megéri időben lépni és váltani, ha valaki elégedetlen a munkájával.

Business Insider