kapubanner for mobile
Megjelent: 18 éve

10 százalékkal nő a minimálbér

Megegyezett az Országos Érdekegyeztető Tanács a következő három évre szóló minimálbér-emelésről, illetve a jövő évi országos béremelési ajánlásról. Jövőre az idei 57 ezer forintos minimálbért 62.500 forintra emelik, 2007-ben 65.500 forintos, 2008-ban 69.000 forintos lesz a minimálbér.

A megállapodás alapján a szakképzetteknél is a minimálbérhez rendelt bérminimumot vezetnek be. Ennek szorzószáma jövőre az első félévben csak ajánlott, a második félévtől viszont, illetve 2007-ben és 2008-ban már kötelező. A jövő évre a 3,5 százalékos reálkereset-növekedés elérése érdekében 4-5 százalékos bruttó keresetemelést javasol országosan a versenyszférának az Országos Érdekygeztető Tanács (OÉT).

2006 második felétől kötelező

A Magyar televízió Híradójának tudósítása szerint legalább középfokú iskolai végzettséget, és/vagy szakképzettséget igénylő munkakörökben kétéves gyakorlatig jövőre 1,05, két év gyakorlat felett 1,1-szeres lesz a minimálbérhez viszonyított szorzó. Az első félévben ez ajánlott, a második félévben kötelező. Ezek a szorzók kötelező jelleggel 2007-ben 1,1, illetve 1,15, 2008-ban 1,2, illetve 1,25. Az 50 év feletti munkavállalók esetében nem kell figyelembe venni a gyakorlati idő szerinti megkülönböztetést. Ezektől a szorzóktól a középszintű bérmegállapodásokban lefelé is el lehet majd térni.

Az OÉT azt ajánlja, hogy a felsőfokú iskolai végzettséget és/vagy akkreditált felsőfokú szakképzettséget igénylő munkakörökben 2006-ban, 2007-ben, illetve 2008-ban lehetőleg a minimálbérhez viszonyított 1,4; 1,5; 1,6-os szorzót alkalmazzanak a munkaadók.

Háttérszámok

Az országos bérmegállapodásnál az OÉT abból indult ki, hogy a GDP jövőre 4 százalékkal erősödik, a foglalkoztatás 0,5-1 százalékkal bővül, a nemzetgazdasági szintű termelékenység 3-3,5 százalékkal emelkedik. A személyi jövedelemadó csökkentésének hatására az ajánlott bruttó keresetemelést átlagosan 1-1,5 százalékponttal haladja meg a nettó béremelés. A fogyasztói árszínvonal éves átlagban 2 százalékkal emelkedik.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek