kapubanner for mobile
Megjelent: 13 éve

100 milliós kárt okoznak a korrupt adóellenőrök

Az APEH Közép-dunántúli Regionális Igazgatóságán kenőpénzért jogtalan előnyben részesítettek adóügyi eljárások alá vont embereket - írja a police.hu a szövevényes ügyről.

A bűnszervezet főnöke N. Lajos magánszemély és Sz. József APEH hátralékkezelési ügyintéző volt. Ők ketten "árazták be az adójogi problémákat, azt, hogy kinek mennyiért "simították" el az ügyét. A cégeknél a szervezet tagjai befolyásukat a konkurens vállalkozások adóhatósági vizsgálatokkal történő ellehetetlenítésére is felhasználták.

A széles körben folytatott nyomozás eredményeként újabb személyek és ügyletek kerültek látókörbe. Székesfehérváron és környékén, valamint Budapesten 9 embernél 13 helyszínen tartottak házkutatást, és újabb jelentős mennyiségű bizonyítékot foglalt le.

A kilenc ember közül hét új gyanúsított, másik kettőnél a korábbiakhoz képest újabb bűncselekmények megalapozott gyanúja vetődött fel. A most előállítottak közül négy embert - köztük három jelenleg is hivatalos személyt – őrizetbe vettek. A tegnap kihallgatottak döntően tagadták a bűncselekmények elkövetését, de volt olyan is, aki teljes körű, feltáró beismerő vallomást tett.

Eddig összesen 42 embert hallgattak ki gyanúsítottként. Közülük 15 NAV dolgozó – 4 osztályvezető, kettő könyvelő. A többiek – 25-en – vállalkozók, illetve magánszemélyek.

Jelenleg a bűnszervezet első számú vezetője van előzetes letartóztatásban. A bűnszervezet működése kapcsán az adóhatóság – így ezen keresztül a Magyar Állam – 100 millió forintot meghaladó bevételtől esett el. A hivatalos személyeket a szervezet tagjai alkalmanként jellemzően 200-300 ezer forinttal, jelentősebb üzleti érdekeltségeknél több millió forinttal – összesen 10 millió forintot is meghaladó összeggel – vesztegették meg.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk