kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 9 éve

100 új munkahely a Nestlénél

Száznyolcvanmillió forintos beruházással új gyártósort avattak hétfőn a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szerencsen, a Nestlé Hungária Kft. gyáregységében, aminek köszönhetően 100 új munkahely jött létre, így 480-ra nőtt a dolgozók létszáma.

Jean-Pierre Polanen, a Nestlé Hungária Kft. gyárigazgatója beszédében azt mondta, az elmúlt 12 év fejlesztéseinek eredménye, hogy a szerencsi gyár mára európai italgyártó központtá fejlődött. Az itt készült termékek - Nescafé és Nesquik italpor - már 26 ország üzleteiben elérhetőek. A gyár éves termelése 30 ezer tonna, amiből 80 százalék exportra megy.

Hozzátette, az új gyártósorral 10 százalékkal növekedett a gyár csomagolókapacitása. Jelenleg Angliába exportálják az új formátumot, nemrég pedig Németország felé is megindult szállítás és más országok is érdeklődnek. Jean Grunenwald, a Nestlé Hungária ügyvezető igazgatója emlékeztetett, Magyarországon 1991-ben alakították meg a Nestlé Hungária Kft-t, és régóta jelen vannak Kelet-Magyarországon is - sorolta, példaként említve a diósgyőri és a szerencsi gyártóegységeket.

Rámutatott, a cég gazdasági szerepe a szerencsi kistérségben meghatározó, 480 embernek adnak munkát, emellett a beszállítóik többsége magyar, akik több mint 6,5 milliárd forint értékben szállítanak termékeket és szolgáltatásokat a szerencsi gyár számára.

Jean-François Paroz, Svájc magyarországi nagykövete arról szól, hogy Svájc a hetedik legnagyobb külföldi befektető Magyarországon, és a két ország kereskedelmi kapcsolatai az elmúlt évben örvendetesen fejlődtek. Jelenleg mintegy 39 ezer dolgozót foglalkoztatnak svájci cégek - jegyezte meg.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Méltatlan elbocsátás zajlik a Teslánál: többen a biztonságiaktól tudták meg, hogy felmondtak nekik

Egyes gyári alkalmazottak csak akkor vették észre, hogy elbocsátották őket, amikor nem működött a belépőkártyájuk és a biztonsági őrök... Teljes cikk

A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk?

A sopronkövesdi Autoliv-gyárban folyó sztrájk arra is felhívja a figyelmet, hogy a főleg kölcsönzött státuszban foglalkoztatott vendégmunkások... Teljes cikk

Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk