kapubanner for mobile
Megjelent: 19 éve

13. havi bér: csak januárban

Nem fizetik ki az idén a tizenharmadik havi bért a közszféra dolgozóinak. A törvény szerint január közepén azok kapják meg a juttatást, akik január elsején még rendelkeznek munkaviszonnyal- olvasható a Magyar Nemzetben.

13. havi bér: csak januárban 2004. november 16. FigyelőNet-lapszemle Nem fizetik ki az idén a tizenharmadik havi bért a közszféra dolgozóinak. A törvény szerint január közepén azok kapják meg a juttatást, akik január elsején még rendelkeznek munkaviszonnyal- olvasható a Magyar Nemzetben. hirdetés Ön mit szól hozzá? Idén sem a köztisztviselők, sem a közalkalmazottak nem kapják kézhez tizenharmadik havi bérüket, a kifizetéseket január 15-e után kell végrehajtani – ismerte el Szabó Endre. A közszektor mintegy nyolcszázezer munkavállalóját képviselő Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) elnöke szerint a juttatás kifizetését nem is tervezték a költségvetésben. A köztisztviselők számára jogszabály írta elő a decemberi kifizetést, de a kormány még tavaly év végén módosította a köztisztviselői törvényt. A belügyminiszter rendelkezése szerint megkezdődött annak előkészítése, hogy minden közalkalmazott, köztisztviselő és hivatásos állományú munkavállaló január 15-től megkapja tizenharmadik havi többletjuttatását – tájékoztatott Orodán Sándor. A tárca szóvivője hangsúlyozta, jogszerű megoldást keresnek arra, hogy a közelmúltban vagy éppen az év végéig nyugdíjazottak számára is kifizethető legyen a járandóság.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek