kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 9 éve

130 új munkahely Tatabányán

Bővíti üzemét Tatabányán az autóalkatrész-gyártó japán Exedy Dynax, a 7,2 milliárd forintos beruházással 130 új munkahely jön létre.

Hisakawa Hidehito, az Exedy csoport elnök-vezérigazgatója az épület pénteki átadóünnepségén elmondta, hogy megháromszorozták az üzem alapterületét, és 2016 januárjától kezdődően automata sebességváltók alkatrészeit állítják majd elő. Hozzátette, hogy a japán cégcsoport által gyártott automata sebességváltó alkatrészek 25 százaléka Tatabányán készül majd egy új technológia alkalmazásával. Hangsúlyozta, hogy Tatabánya a cégcsoport egyik meghatározó telephelye, a japán, a kínai és az amerikai mellett.

A vállalkozás 1994-ben települt Tatabányára, főként a Magyar Suzuki részére gyártottak kuplungokat. Az üzemet 2008-ban bővítették, létrehozva az automata sebességváltók alkatrészeinek európai logisztikai központját.

Az elnök-vezérigazgató elmondta, hogy a vállalat a beruházás keretében megvásárolta az üzem telkével határos 37 ezer négyzetméteres területet. A termelés 2016 januárjában kezdődik az új üzemben, a teljes kapacitás elérésekor az árbevétel várhatóan meghaladja majd a 2,9 milliárd japán jent, a 6,4 milliárd forintot.

Pana Petra, a Külgazdasági és Külügyminisztérium külgazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkára köszöntőjében ismertette, hogy az Exedy a 7,2 milliárd forintos beruházásához 800 millió forintos állami támogatást kapott. Kiemelte, hogy Japán a 13. legnagyobb beruházó Magyarországon, a két ország kétoldalú áruforgalma 5,5 százalékkal nőtt 2014-ben.

Dzsunicsi Koszuge, Japán magyarországi nagykövete a gyár átadása előtt elmondta: 150 japán vállalat rendelkezik magyarországi képviselettel, összesen 26 ezer munkavállalót foglalkoztatva.

Az Exedy Corporation világszerte 23 országban 41 leányvállalattal van jelen, és több mint 17 ezer embert foglalkoztat. A globális árbevétele 2014-ben meghaladta az 1,7 milliárd eurót.

Az Exedy Corporation tatabányai termelő üzeme, az Exedy Dynax Europe Kft. 2014-ben 38 alkalmazottat foglalkoztatott.

A Exedy Dynax Europe Kft.-ben 63 százalékos az anyacég, az Exedy Corporation tulajdona. A társaság honlapja szerint az Exedynek Európában Angliában, Magyarországon és Oroszországban van termelőüzeme.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Méltatlan elbocsátás zajlik a Teslánál: többen a biztonságiaktól tudták meg, hogy felmondtak nekik

Egyes gyári alkalmazottak csak akkor vették észre, hogy elbocsátották őket, amikor nem működött a belépőkártyájuk és a biztonsági őrök... Teljes cikk

A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk?

A sopronkövesdi Autoliv-gyárban folyó sztrájk arra is felhívja a figyelmet, hogy a főleg kölcsönzött státuszban foglalkoztatott vendégmunkások... Teljes cikk

Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk