Megjelent: 13 éve

15 éves tankötelezettség: az olcsó munkaerő országa leszünk

Nem tudná felszívni a munkaerőpiac azt a tömeget, ami a tizenöt éves munkavállalók belépésével vagy a rokkantnyugdíjasok ismételt munkára kötelezésével jelentkezne - mondta az InfoRádió által megkérdezett szakértő.

images

Csaposs Noémi munkaerő-piaci szakértő a tankötelezettség korhatárának leszállítását kifogásolta. Magyarország a nyugati társadalmakhoz tartozik, ahol azonban nem erre megy a világ - fogalmazott. A Munka Törvénykönyve értelmében ráadásul tizenhat éven aluli fiatal csak tanítási szünetben, szülői engedéllyel vállalhat részmunkaidős állást.

Úgy véli, a 15 évesen iskolából kikerülők csak olyan munkát tudnának elvállalni, amihez nem kell szaktudás és képesítés. Valószínűleg csak fizikai vagy betanított munkára lesznek alkalmasak. Benne fognak ragadni ebben a rendszerben, amelyben nagyon alacsony a bér, és a munkák is szezonálisak - tette hozzá.

Mint fogalmazott, "a betanított, olcsó munkaerő országává fogunk válni", ebben viszont nem leszünk versenyképesek.

InfoRádió
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk