kapubanner for mobile
Megjelent: 16 éve

153 milliárdot kasszírozott az APEH

Az APEH-hez az észak-magyarországi régió megyéiből összességében 153,3 milliárd forint folyt be különböző jogcímeken az év első hat hónapjában, ez csaknem hat százalékkal több a tavalyi év hasonló időszakához képest - tájékoztatott Tóth István Ferenc, az adóhatóság Észak-magyarországi Regionális Igazgatóságának szóvivője.

Ezzel teljesítette az APEH Észak-magyarországi Regionális Igazgatósága első félévi költségvetési kötelezettségeit Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyében - mondta a szóvivő. Személyi jövedelemadóból csaknem 4 milliárd forint, az általános forgalmi adóból 16,9 milliárd forint, társadalombiztosítási járulékokból 86,5 milliárd forint folyt be az APEH régiós igazgatóságának pénztárába.

Az úgynevezett hátralékkezelési és végrehajtási intézkedéseknek köszönhetően több mint 11,5 milliárd forint érkezett, ez a tétel 24 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakának összegét. (Az APEH Dél-alföldi Regionális Igazgatósága az első félévben 219,9 milliárd forint nettó bevételt szedett be a kiemelt adó- és járuléknemekben, ez 11,1 milliárd forinttal több, mint az előző év azonos időszakában.)
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk