kapubanner for mobile
Megjelent: 20 éve

2 százalékponttal nőtt a reálbér az első hét hónapban

A bruttó nominális átlagkereset az első hét hónapban 8,6 százalékkal, a nettó átlagkereset 7,3 százalékkal, a reálkereset (a fogyasztóiár-index 7,1 százalékos növekedése mellett) 0,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

2 százalékponttal nőtt a reálbér az első hét hónapban 2004. szeptember 16. FigyelőNet A bruttó nominális átlagkereset az első hét hónapban 8,6 százalékkal, a nettó átlagkereset 7,3 százalékkal, a reálkereset (a fogyasztóiár-index 7,1 százalékos növekedése mellett) 0,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. hirdetés A KSH gyorsjelentése szerint a legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél alkalmazásban állók száma a nemzetgazdaságban átlagosan 2 millió 787 ezer volt 2004. január–júliusban, ez 0,9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest. Ezen belül a versenyszféra létszáma 1,5 százalékkal nőtt, a költségvetésé 1,0 százalékkal csökkent. A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 2004. január–júliusban 142 300 forintot ért el, a versenyszférában dolgozók átlagosan 134 400 forintot, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állók 161 300 forintot kerestek. A bruttó nominális keresetek a nemzetgazdaságban 8,6 százalékkal, a versenyszférában 9,8 százalékkal, a költségvetési területen 6,8 százalékkal növekedtek az előző év azonos időszakához képest. A nettó átlagkereset nemzetgazdasági szinten 91 900 forintnak felelt meg január–júliusban, átlagosan ez 7,3 százalékos növekedés a tavaly január–júliusihoz képest. A nemzetgazdasági szintű átlagos havi munkajövedelem 149 400 forint (január–júliusi átlagos középárfolyamon számítva 585 euró) volt, 9,5 százalékkal több az előző év azonos időszakinál. A legjobban fizető gazdasági ág, ágazat a pénzügyi tevékenység volt (314 000 forint), ezt követte a vegyipar (188 700 forint), a villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás (182 200 forint), a közigazgatás, védelem, kötelező társadalombiztosítás (179 200 forint), valamint az oktatás (163 800 forint). Átlag alatt kerestek a foglalkoztatottak a textília-, textiláru-, illetve a bőrtermék-, lábbeligyártásban, a máshova nem sorolt feldolgozóiparban, a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátásban, továbbá a mezőgazdaságban és az építőiparban.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek