kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 8 éve

200 munkahelyet teremt az autóipari beszállító

Az amerikai Dana vállalatcsoport 15 milliárd forintos új beruházást indít 2017 elején Győrött – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Hozzátette: ez a beruházás is mutatja, hogy az autóipar továbbra is a magyar gazdaság gerincét jelenti.

Az amerikai cég ezzel a beruházással 200 új munkahelyet hoz létre Győrött 2020-ig, a magyar kormány a beruházást 2,9 milliárd forinttal támogatja.

Robert Pyle, a Dana Light Vehicle Driveline Technologies elnöke a sajtótájékoztatón elmondta: a Dana vállalatcsoport az új üzleti programjai támogatása érdekében egy csúcstechnológiát képviselő gyárat hoz létre Európában. A SpicerR fogaskerékgyártó üzemet Magyarországon, Győrben hozzák létre. A 13 ezer négyzetméteres gyártóegység a Dana globális vevőinek regionális megrendeléseit elégíti majd ki.

A tervek szerint az építkezés 2017 első negyedévében kezdődik. A vállalat mintegy 46 millió eurót fektet be az új gyáregység felépítése során, és a várakozások szerint 200 új munkahelyet hoz létre 2020-ig.

A külgazdasági és külügyminiszter aláhúzta: a duális képzés bevezetésével a munkaadók is részt tudnak venni a munkaerő képzésében, a jövő évtől pedig jelentős adókedvezményekben részesülnek azok a munkaadó cégek, amelyek a munkaerő mozgását is segítik, azaz az egyes településekről elszállítják a munkaerőt a munkát adó vállalkozásokhoz.

A miniszter az amerikai cég győri beruházása kapcsán kiemelte: soha ennyi amerikai beruházás nem volt még az országban, az amerikai befektetések értéke napjainkban mintegy 9 milliárd dollárra rúg, 1650 amerikai érdekeltségű vállalkozás tevékenykedik az országban, amelyek több mint 100 ezer dolgozónak adnak munkát.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Méltatlan elbocsátás zajlik a Teslánál: többen a biztonságiaktól tudták meg, hogy felmondtak nekik

Egyes gyári alkalmazottak csak akkor vették észre, hogy elbocsátották őket, amikor nem működött a belépőkártyájuk és a biztonsági őrök... Teljes cikk

A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk?

A sopronkövesdi Autoliv-gyárban folyó sztrájk arra is felhívja a figyelmet, hogy a főleg kölcsönzött státuszban foglalkoztatott vendégmunkások... Teljes cikk

Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk