kapubanner for mobile
Megjelent: 8 éve

23 ország 148 startupja verseng Kelet-Közép-Európában

2016-ban másfélszer több startup cég versenyez a régió egyik legnagyobb startup versenyén, a CEE Lift Off!-on. A megmérettetés 2. fordulójába bejutott 35 induló vállalkozásnak most egy videóinterjúban kell meggyőznie a bírákat, melynek eredménye május 23-án kerül nyilvánosságra, a 10 legígéretesebb kiválasztott cég pedig június 3-án szállhat ringbe a 150.000 eurós fődíjért.

Többek között orosz, szerb, horvát, szlovák, bolgár, román, olasz, francia, dán, ukrán és lengyel cégek is jelentkeztek a CEE Lift Off!-ra, így a hazai rendezvény minden valószínűség szerint a legsokszínűbb startup-palettát fogja felvonultatni június 3-án, a Brain Bar Budapest keretében megrendezett döntőn.

„A versenyre nevező cégek fókuszpontjain jól tetten érhetők a világban bekövetkezett változások: a tavalyihoz képest szignifikánsan megugrottak a terrorizmussal és a menekültekkel foglalkozó, társadalmi témák megoldását katalizáló projektek, ugyanakkor az egészségügy vagy a környezetvédelem területén és az üzleti szférában működő cégek hatékonyságnövelését célzó ötletek is nagy számban jelentkeztek” – mondta el Oszkó Péter. A zsűri által kiválasztott első körös shortlistre, amelyre összesen 12 országból 35 cég jutott be, többek között a fenntartható nagyvállalati működést támogató applikáció, a gyerekek olvasási szokásait fejlesztő program, jelszavainkat védő IT megoldás, intelligens evezőgép, a gyermekek egészségi állapotát felügyelő app és a WC-be helyezhető vizeletelemző (és ezáltal egészségességünket mérő) megoldás kapott helyet.

A videók közül a Balogh Péterből, Késmárki Lászlóból, Botond Szabolcsból, Domonkos Andrásból, Peresztegi Zoltánból, Kátay Zoltánból, Makai Bencéből, Pongrácz Dávidból és Oszkó Péterből álló zsűri fogja kiértékelni, és választja ki a 10 legjobbat.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk