kapubanner for mobile
Megjelent: 11 éve

280 milliárdnyi nyugdíjpénzt bukhatott a kormány

Az eddigi pénzáramlásokat összegezve 281,2 milliárd forintos összeg "lóg a levegőben", vagyis szűk két év alatt ennyit bukhatott a Nyugdíjreform Alap az árfolyamváltozásokon.

2011 május végi állapot szerint a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap kiinduló vagyona a magánnyugdíjpénztári pénzek bevonását követően 2 945,3 milliárd forint volt. A kormány döntése nyomán ebből az összegből csak államadósság-csökkentő célzattal lehet bármennyit is felhasználni, ugyanakkor, ahogy az később majd látszik, a költségvetés folyó kiadásainak fedezésére is elment néhány százmilliárd forint. Számításunk szerint az alapban lévő pénzmennyiség 60 százalékát az adósságunk csökkentésére fordította a kormány az eltelt szűk két évben. (A folyó kiadásokra a teljes pénz 15,6 százaléka lett kifizetve).

A 2 945,3 milliárd forintból az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) honlapján szereplő dokumentumok tanúsága szerint összesen 1 775,4 milliárd forintot költöttünk a tartozásaink lefaragására. Sőt, tavaly novemberben és decemberben, a létezése óta először az IMF aktuális törlesztőrészletét is finanszíroztuk a bevont nyugdíjpénzekkel.

Ezen túlmenően a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap 2011 év végén a költségvetésbe is befizetett 528,8 milliárd forintnak megfelelő összeget a folyó kiadások fedezésére. Mivel azonban a Nyugdíjbiztosítási Alap a tervezettnél jobban teljesített, a költségvetés a nyugdíjpénzek alapjának visszautalt 70 milliárd forintot, így lényegében 458,8 milliárd forint került a nyugdíjpénzekből a költségvetésbe. Ha ezeket a pénzforgalmi folyamatokat összeadjuk és korrigáljuk vele az alap kiinduló értékét, akkor 711, 2 milliárd forintos végösszeget kapunk a december végi állományra.

Azonban már novemberben is ennél jócskán kevesebb, 501 milliárd forint volt csak az alapban. Decemberre pedig - bár az ÁKK még nem közölt statisztikát - minimális árfolyamváltozást feltételezve, és a 71 milliárdos IMF-nek történt utalást számításba véve, becslésünk szerint 430 milliárd maradhatott az alapban. Ez a közel 3000 milliárd forintnak a 14,6 százaléka, tehát alig telt el két év, a nyugdíjvagyon 85,4 százalékát leépítettük.

Vagyis, ha a 711,2 milliárd adósságtörlesztés és költségvetési befizetés után megmaradt összeget korrigáljuk az általunk becsült decemberi végi értékkel, a költségvetési befizetések, az adósságcsökkentések és a meglévő állomány mellett 281,2 milliárd forintnyi összeg "lóg a levegőben". Ez az az összeg, amit nem lehet más pénzmozgáshoz kötni, mint az alapban lévő pénz- és tőkepiaci eszközök (részvények, kötvények és a devizaeszközök) szűk két év során bekövetkezett árfolyamvesztesége.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk