kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 10 éve

3 százalékos béremelés lehet a szlovákoknál

A Szlovákiában működő vállalatok az alapbérek átlagosan 3 százalékos emelésével számolnak a jövő évben - derült ki a PwC tanácsadó társaság felméréséből, amelynek eredményeit szerdán ismertették Pozsonyban.

images

A PayWell 2013 című felmérésben 272 Szlovákiában működő cég vett részt, összesen 17 vállalati szektorból.

A legnagyobb arányú, éves szinten 4 százalékos béremelésre a jövő évben a felmérés szerint az üzlet és a forgalmazás szegmensében lehet számítani. A sorrendben a második legmagasabb arányú, 3,4 százalékos bérnövekedés a felmérésben résztvevő vállalatok közlése szerint a tájékoztatás és a kommunikációs technológiák ágazatában várható. A gyógyszeriparban, valamint a gépkocsigyártás szegmensében ennél némileg alacsonyabb, ám az átlagnál magasabb, egyaránt 3,3 százalékot kitevő alkalmazotti bérnövekedést jelez előre a tanácsadó társaság. A legalacsonyabb bérnövekedésre, megközelítőleg 2 százalékosra a bankszektorban dolgozó alkalmazottak számíthatnak a jövő évben.

A PwC felmérése szerint az idén ágazati lebontásban a gyógyszeriparban voltak a legmagasabbak az alapbérek, 24 százalékkal haladták meg az országos átlagot. A leggyengébb alkalmazotti viszonyokat kínáló szegmensnek Szlovákiában a gépipar, valamint a gyártás mutatkozott az idén, az előbbi ágazat esetében 18, az utóbbinál 12 százalékkal maradtak el az alapbérek az országos átlagtól.

A felmérés eredményei alapján az alkalmazotti alapbérek régiónkénti összehasonlítása azt mutatta: Pozsonyban a legmagasabbak az alapbérek, ezek szintjétől még a fővárost közvetlenül követő nyugat-szlovákiai régió alapbérei is mintegy 17 százalékkal maradnak el.

Az ország összes régióját összehasonlítva pedig kiderült: az idén a közép-szlovákiai régió szerepelt a leggyengébben az alkalmazotti alapbérek szintjét tekintve, az ottani bérek átlaga 22 százalékkal volt alacsonyabb a fővárosi átlagnál.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait

Az Európai Unió Tanácsa jogszabály-módosítást hagyott jóvá pénteken a nem uniós állampolgárságok számára kiadható munkavállalási és... Teljes cikk

A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A legfrissebb adatok alapján a szakértők szerint elmondható, hogy az Egyesült Államok munkaerőpiaca még mindig viszonylag feszes. Teljes cikk

A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül

A dolgozók csak kevesebb mint fele kapott fizetett szabadságot a gyógyulás ideje alatt - derül ki egy friss felmérésből. Teljes cikk