Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 10 éve

33 új állás a Siemensnél

Hatszázezer eurós bővítést hajtottak végre a Siemens budapesti telephelyén.

Akár évi egymilliárd forintot meghaladó forgalomnövekedést is eredményezhet a Siemens budapesti, Késmárk utcai telephelyén végrehajtott, 600 ezer eurós (mintegy 180 millió forint) gyártókapacitás-bővítő beruházás - tájékoztatta a Siemens Zrt. csütörtökön az MTI-t.

Az üzemben turbinalapátokat és más turbinaalkatrészeket gyártanak. A bővítéssel a vállalat tovább növelte gyártókapacitását, ennek eredményeként éves üzleti volumene akár 4 millió euróval emelkedhet. Az átalakítással járó kapacitásnövekedés évi mintegy 50 ezer plusz munkaórát jelent, ez 33 új munkahely létesítésének felel meg - írja közleményében a társaság.

A Késmárk utcai telephelyen gyártott turbinaházak vevői a Siemens németországi és amerikai gyárai. A berlini gázturbinagyár már 170 millió forint értékben rendelt hegesztett szerkezeteket a hazai Siemenstől.

A közlemény emlékeztet: a Siemens az idén júniusban írt alá stratégiai megállapodást a magyar kormánnyal, amelyben a többi között a hazai létszám és termelés bővítését vállalta. A mostani beruházással a vállalat nemcsak tovább mélyíti kapcsolatát a német gazdasággal, de Magyarország nemzetközi versenyképességének erősítéséhez is hozzájárul, valamint a beszállítókon keresztül a hazai kis- és középvállalkozások piachoz jutását is elősegíti.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk