kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

37 milliárdba kerül a cégeknek a minimálbér-emelés

A kis- és nagykereskedelem, az élelmiszeripar, valamint a mezőgazdaság területén működő vállalkozások sínylik meg leginkább a jövő évi minimálbér-emelést, illetve főleg a garantált bérminimum további növelését - értesült a Világgazdaság. A kötelező emelések miatt országosan több mint 644 ezer dolgozó havi fixét kell korrigálni a versenyszférában.

Tavaly novemberben három évre állapodott meg a kormány a szakszervezetekkel és a munkaadói érdekképviseletekkel a legkisebb keresetekről. E szerint 2007. január elsejétől az országos minimálbér 65 500 forintra emelkedik, ettől 10 százalékkal magasabb alapbért (72 100 forintot) kell a foglalkoztatóknak adniuk a szakképzett, legfeljebb kétéves munkatapasztalatot szerzetteknek - ha a munkakörük betöltéséhez szükséges a legalább középfokú szakképesítés. Akik ennél több időt töltöttek a szakmájukban, a minimálbérnél legalább 15 százalékkal több alapbérre lesznek jogosultak, vagyis havi jövedelmük nem lehet kevesebb 75 200 forintnál - ismerteti a változásokat a Világgazdaság.

A kormány háttérszámításai szerint a legkisebb keresetek növelés a cégekre 37 milliárd forint plusz terhet ró, legrosszabbul a 10–49 főt foglalkoztató cégek járnak, ugyanis ennek az összegnek közel negyven százalékát nekik kell kifizetniük.

A dohánygyártás, a bányászat, a vízi és légi szállítás, a kutatás-fejlesztés, az iroda-, számítógépgyártás terén működő cégeknél alig van szükség korrekcióra, ezeknél ágazati szinten ezer fő alatt marad azoknak a dolgozóknak a száma, akiknek a bére nem éri el az országos vagy a szakképzetteknek járó legkisebb keresetet - írja a Világgazdaság.

Kapcsolódó anyagok:

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek