Megjelent: 18 éve

40 év alatti és képzett az átlagos magyar távmunkás

Egy felmérés szerint tízből kilenc munkavállaló szeretne távmunkában dolgozni.

A Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Intézete a Távmunka Szövetséggel és az ország egyik legnagyobb távmunka-foglalkoztatójával, a Netgral Kft.-vel együttműködésben készített el egy felmérést, amelyben közel 3000 munkavállalót kérdeztek a távmunkáról, annak megítéléséről. Az eredményeket a IV. Országos Távmunka Konferencián ismertették.

A megkérdezettek 0,8 százaléka nem tudta, mi az a távmunka, és a válaszadók mindössze 1,1 százaléka mondta azt, hogy nem kíván távmunkában dolgozni sem most, sem a jövőben. A felmérésben résztvevők 92,2 szeretne távmunkát végezni, 5,9 százalékuk pedig jelenleg is távmunkás.

A dolgozók rosszul definiálják a távmunkát

A megkérdezettek 77,8 százaléka szerint a távmunka "munkahelytől távol végzett munka", 21,4 százalékuk szerint "kizárólag az otthon végzett munka minősül távmunkának". Mint az előadást tartó Mester Dániel tudományos kutató elmondta, a válaszadók közel ötöde téved: a távmunkások közül az otthonról dolgozók vannak a legkevesebben - sokkal jellemzőbb az, hogy az alkalmazott változó terepen dolgozik, és egy mobiltelefon és/vagy egy laptop segítségével tartja a kapcsolatot a központtal.

A tanulmányból kiderül továbbá, hogy a távmunkások többsége (59 százalékuk) férfi, és 40 év alatti (74 százalékuk). A távmunkában alkalmazottak 61 százaléka rendelkezik felsőfokú végzettséggel, 56 százalékuk pedig Budapesten illetve a főváros agglomerációjában él. A távmunkások főleg informatikai, kreatív és adminisztratív pozíciót töltenek be.

Diplomások és érettségizettek akarják

Akik távmunkában szeretnének dolgozni, jellemzően 40 év alatti, középfokú (47 százalék) és felsőfokú (47 százalék) végzettségű dolgozók (52 százalékuk nő). "Összességében tehát egy fiatal, kvalifikált szakemberekből álló réteg kívánja ilyen formában végezni mindennapi munkáját" - mondta el Mester Dániel.

"A foglalkoztatás ezen változatát 37,4 százalék a rugalmas munkaidő és az önálló munkavégzés, illetve a családhoz való közelség miatt választaná, 33,5 százalékuk pedig keresetét egészítené ki a távmunkával" - tette hozzá.

Félnek az elszigetelődéstől

A foglalkoztatási forma hátrányaként legtöbben az elszigetelődést említették, illetve azt, hogy távmunkában jóval kevesebb az esély mind a feljebbjutásra, mind a hosszú távú karrierépítésre.

A konferencia résztvevői szerint bár a felmérés nem volt reprezentatív, mégis hűen tükrözi a hazai munkavállalók véleményét, és a távmunkára vágyó, illetve a távmunkában alkalmazott magyar dolgozók összetételét.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek