kapubanner for mobile
Megjelent: 18 éve

400 ezer új munkást szippant fel az építőipar

A gazdaság húzóágazata az építőipar lehet a jövőben, várható 17,4 százalékos növekedésével.

A következő években az építőipar lesz az egyik mozdonya a magyar gazdaságnak, mivel 2007-től a II. Nemzeti Fejlesztési Terv keretében évente több mint 1.000 milliárd forint értékű többletberuházás valósulhat meg, amiből 600-700 milliárd forint új megrendelése származhat az ágazatnak.

Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége 17. évzáró rendezvényén Kolber István, a felzárkóztatásért, regionális fejlesztésért felelős tárca nélküli miniszter közölte: az építőipari új megrendelések hatására 170 ezer új szakmunkásra, és 200 ezer új segédmunkásra lesz szüksége az ágazatnak.

Kolber István elmondta, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök január közepére találkozóra hívta az építőipari szakma képviselőit, és várja a szakma fejlődését előbbre vivő, az ágazatra váró feladatok ellátásához szükséges javaslatokat, amelyek döntési helyzetbe, törvénymódosítások kezdeményezésére késztethetik a kormányfőt.

Az idén várhatóan a nemzetgazdasági ágazatok közül, az építőipar éri el a legnagyobb, 17,4 százalékos növekedést, több mint 1.400 milliárd forintos termelési értékkel. Ezen belül az építőanyagipar volumene 15,2 százalékkal haladja meg a múlt évit.

Az iparágon belül a mélyépítési alágazat - a 2001-es 40 százalékról folyamatosan emelkedve - jelenleg 46,6 százalékot, míg a magasépítés 53,4 százalékot képvisel, jelentőségét aláhúzza, hogy 300 ezer dolgozója, az összes nemzetgazdasági foglalkoztatott 8 százalékát adja.

Kolber István kiemelte, hogy jelenleg mintegy 500 milliárd forint értékű turisztikai, területfejlesztési és építési beruházás van folyamatban Magyarországon. Az idén lakástámogatásra mintegy 276 milliárd forint állami pénz jut, a 2004. évi 266 milliárd forint után. Az idén februárban indult Fészekrakó program keretében eddig 18.217 szerződést kötöttek, mintegy 46,8 milliárd forint összegben.

A rendezvényen Tolnay Tibor, az ÉVOSZ elnöke, Lechner Ödön-díjakat, Kreszán Albert, az ÉVOSZ általános alelnöke, Építőipari Mesterdíjakat, míg Somogyi László nyugalmazott szakági miniszter Építőipari Nívódíjakat adott át a az idén kiemelkedő minőségi eredményeket elért építészeknek, kivitelezőknek.

Bővül az építőipar, mégis stagnál az ingatlanpiac


  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek