Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 9 éve

400 új munkahelyet hoz létre a CooperVisison

A következő 3 évben 40 millió dolláros befektetéssel 400 új munkahelyet hoz létre a CooperVision amerikai kontaktlencsegyártó cég a gyáli ipari parkban - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a beruházást bejelentő sajtótájékoztatón hétfőn, a helyszínen.

A világpiac harmadik legnagyobb kontaktlencsegyártója tavaly 625 millió darab lencsét gyártott gyáli üzemében, ezt a mennyiséget duplázza meg a mostani beruházással 3 év alatt - tette hozzá a miniszter.

Szijjártó Péter kiemelte: az Egyesült Államokból eddig 9 milliárd dollárnyi beruházás érkezett Magyarországra, a több mint ezer cég 90 ezer embernek ad munkát. A most bejelentett 40 millió dolláros beruházás a hatodik legnagyobb a sorban. Az Egyesült Államok Magyarország Európán kívüli legfontosabb kereskedelmi partnere - tette hozzá.

A miniszter szólt arról is, hogy a magyarországi orvosieszköz-gyártás értéke tavaly 192,5 milliárd forint volt, az idén az első négy hónapban 12,7 százalékkal növekedett az előző év hasonló időszakához képest. Az orvosi eszközök 86 százaléka exportra kerül. A CooperVision magyarországi termelésének 99,7 százalékát szállítja külföldre.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk