kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 13 éve

507 betöltetlen álláshely van az adóhatóságnál

A megnövekedett feladatok ellenére létszámstop van az adóhatóságnál, amit munkaszervezéssel, a hatékonyság növelésével kívánnak ellensúlyozni. A Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV) a három fő területen jelenleg összesen 507 betöltetlen álláshely van.

Az adóhatóság az MTI érdeklődésére közölte: a NAV engedélyezett létszáma 23.059, s a három fő - adóhatósági, vámhatósági, bűnügyi - területen jelenleg összesen 507 betöltetlen álláshely van.

A NAV-tól a kormányzat nemcsak azt várja, hogy teljesítse a bevételi előirányzatokat, hanem az idén plusz 40 milliárd forint általános forgalmi adót (áfa) is be kell szednie, s a revizorok kiemelten ellenőrzik majd a kifizetetlen beszerzésekhez kapcsolódó áfára vonatkozó bevallásokat és visszaigényléseket is, aminek összege becslések szerint elérheti a 250 milliárd forintot.

A NAV munkatársai a rendelkezésre álló eszközökkel - köztük a lehetőség szerinti legnagyobb hatékonyságot eredményező munkaszervezéssel - mindent megtesznek annak érdekében, hogy az állami költségvetésben meghatározott bevételi előirányzatok - ideértve természetesen a szóban forgó 40 milliárd forintot is - teljesüljenek - válaszolta az adóhatóság az MTI kérdésére, hogy miképpen tudják teljesíteni a plusz feladatokat a létszámstop mellett.

Hangsúlyozták ugyanakkor: a NAV végrehajtási szervei az előirányzatok teljesítésén túlmenően valamennyi fennálló kötelezettség behajtása érdekében megteszik a szükséges intézkedéseket. Az adóvégrehajtás eszközeire a törvény nem állít fel kötelező sorrendet, bármelyik alkalmazható (szükség esetén párhuzamosan is), de jellegénél fogva (gyorsaság, kisebb adminisztráció, hatékonyság) az adóhatóság kiemelten él az inkasszó lehetőségével. Mindezek mellett természetesen alkalmazza az ingatlan- és ingófoglalást is.

Az adóhatóság írásos válaszában emlékeztetett arra: a NAV 2011. január 1-jével kezdte meg működését, a korábbi Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) valamint a Vám- és Pénzügyőrség (VP) integrációja révén. A teljes körű integráció nem történt meg a NAV egészét érintően, kizárólag a központi irányítás alá tartozó szerveknél (Központi Hivatal, KEKI, Informatikai Intézet), a többi NAV szerv megőrizte viszonylagos önállóságát.

"A mögöttünk álló 9 hónap tapasztalatai igazolták, hogy a NAV azonos feladatokat ellátó területei vonatkozásában is szükséges, hogy megvalósuljon az összeolvadás, meginduljon a közös gondolkodás, az egységes feladatellátás érdekében. Ehhez szükség van arra, hogy minden egyes NAV szerv vonatkozásában tiszta képet lássunk a szervek állományában foglalkoztatottakról, a jelenlegi feladatellátás eredményeiről. Ezen tapasztalatok alapján lehet megalapozott döntést hozni egy esetlegesen szükséges NAV szerveken belüli átszervezésről, melyet az egyes területek megerősítése indokolhat" - közölte az adóhatóság.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk