Megjelent: 12 éve

700 milliót követelnek a pécsi egyetem klinikai dolgozói

A Pécsi Tudományegyetem (PTE) mintegy 700 klinikai dolgozója kamatokkal együtt összesen 600-700 millió forintot követel, mivel szerintük az intézmény jogtalanul nem fizetett nekik kockázati pótlékot 2007 és 2010 között - számol be a Népszabadság.

A hétszáz dolgozó nem tudott megegyezni az egyetemmel a pótlékról,-– ezért 2007-ben az egyenlő bánásmód sérelme miatt pert indított munkaadója ellen. A felperesek ugyanis nem kaptak veszélyességi pótlékot, miközben a hasonló munkakörben dolgozók közül több százan havonta felvehették ezt a bérkiegészítést.

Eddig hat dolgozó esetében született meg a jogerős döntés, s nekik a bíróság első és másodfokon is megítélte az elmaradt pótlékot. Az egyetem a Legfelsőbb Bírósághoz fordult jogorvoslatért, amely úgy foglalt állást, hogy az említett időszakra jár a pótlék a hat alkalmazottnak.

Hetvenen már pert nyertek első fokon, és további 133 dolgozó esetében elkészült a bírósági szakértői vélemény, amely a pótlékot indokoltnak tartja.

A PTE-nek már tavaly is volt hasonló ügye, akkor-–-– 250 klinikai dolgozó nyert első fokon pert az egyetemmel szemben. Ennek hatására azonban az intézmény megegyezett a dolgozókkal, s kifizette nekik kamatostul az elmaradt kockázati pótlékot, amelynek összege mintegy 500 millió forint volt.

Az egyetem egyébként ez év februárjában egységesen megszüntette a kockázati pótlék kifizetését, s ezzel megszűnt az egyenlő bánásmód -– perre okot adó -–sérelme - olvasható a Népszabadságban.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk