kapubanner for mobile
Megjelent: 20 éve

750 ezer állás tűnt el Nagy-Britanniában

Míg számos európai országban bővítik létszámukat az ipari munkahelyek, addig Nagy-Britanniában a legnagyobb szakszervezet arra figyelmeztet, hogy 750 ezer embert bocsátottak el az iparvállalatok az elmúlt években.

1997 és 2002 közt Spanyolországban félmillió állás keletkezett az üzemekben, Olaszországban 400 ezer, Franciaországban 146 ezer, Németországban 116 ezer. Ezzel szemben a szigetországban a Munkáspárt hatalomra kerülése óta 750 ezer munkahely szűnt meg az ipari szektorban.

A szakszervezet úgy véli, a brit munkásokat a legkönnyebb 'lepasszolni', ha feleslegessé váltak: semmilyen védelmet nem élveznek, és a kormány nem tesz lépéseket a munkahelyek megtartásáért. A TUC az ipari foglalkoztatás drámai visszaeséséről beszél: az iparvállalati szektor termelése áprilisról májusra ennek ellenére fél százalékkal emelkedett.

A szakszervezet szerint a francia, német, olasz és spanyol kormány sokkal többet tesz a munkásokért, mint a Munkáspárt. A brit munkáltatók emellett alacsonyan tartják a fizetéseket, és emelik a munkaidőt, mert az Indiába és Kínába települt versenytársaiktól tartanak. Nemcsak a gyárakban szűnnek meg a munkahelyek, a high-tech iparágat is jelentős elbocsátások jellemzik. A TUC szerint akár a 'Made in UK' felirat is eltűnhet, ha ilyen szinten folytatják az állások megszüntetését.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek