kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 17 éve

8,6 milliárd forint fordítható idén közmunkára

Az idén 8.6 milliárd forint használható fel országos szinten közmunka programok megvalósítására - jelentette ki az Országos Közmunka Tanács (OKT) elnöke hétfőn Egerben.

Ez az összeg, 12-13 ezer ember, 6-7 hónapos, legalább a minimálbért biztosító foglalkoztatását teszi lehetővé - közölte Sándor László. Ugyanakkor 15 százalékuk valamilyen képzésben is részt vehet a támogatás nyomán - tette hozzá.

Az elnök elmondta, hogy kistérségenként egy pályázatot fogad be az OKT. Újdonságot jelent, hogy az elnyert összeg 2 százaléka munkaszervezésre, vagyis a menedzsment működtetésére fordítatható. Ennek keretében lehetőség nyílik ifjú szakemberek foglalkoztatására, akik vezetői tapasztalatokat szerezhetnek ily módon. A többiek pedig elsősorban a társadalom számára hasznos településszépítési, erdészeti, vagy infrastruktúra fenntartási munkálatokat végezhetnek - mondta az elnök.

Kérdésre válaszolva arról is szólt, hogy az elmúlt évben 12 milliárd forint állt rendelkezésre közmunka programok megvalósítására, ami átlag 30 ezer ember foglalkoztatására adott lehetőséget. Ám, a jelenlegi költségvetési körülmények között jelentős forrásnak tekinthető az idei 8.6 milliárd forint - vélekedett Sándor László.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek