Megjelent: 20 éve

800 ezren vesznek részt a felnőttképzésben

A vállalkozásvezetéshez, a beruházási igények meghatározásához tananyagok készítését szorgalmazza az Ipartestületek Országos Szövetsége, derül ki a Világgazdaság cikkéből.

Egyelőre nincsenek a kis- és kézműipari vállalkozások igényei szerint megírt továbbképzési anyagok, amelyek lehetővé tennék a hatékony felnőttképzést. A magyar felnőttképzés szerkezete rugalmatlan, és nem képes elérni a célcsoportjait. Szüksége lenne egy országos adatbázis működtetésére, mert a jelenlegi statisztikák nem adnak megnyugtató választ a felnőttoktatás hatékonyságára. Felmérések szerint 800 ezer felnőtt oktatására kerül sor évente, ám a hazai rendszerben csak évi 150 ezer ember vesz részt. Körülbelül 650 ezer főt úgy számolnak a felnőttképzés résztvevői közé, hogy 100 ezren nyelvet, 200 ezren gépjárművezetést tanulnak, a vállalatok belső képzésében 150-200 ezren vannak regisztrálva, egyéb képzésben pedig 150 ezer munkavállaló vesz részt.

A cél ma már nem a tömeges képzés megvalósítása, hanem az egyéni oktatás elősegítése. A korszerű felnőttképzési módszertan kulcsszavai az 'irányított önképzés', az 'egyéni képzés, saját sebességen'. Emellett a cégen belüli képzések elősegítése is kulcsfontosságú Magyarországon, mivel a kis- és középvállalkozói szektor igen kiterjedt, és az itt dolgozók nehezen tehetik meg, hogy csoportos, időigényes képzéseken vegyenek részt, írja a Világgazdaság.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek