Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 12 éve

9/11: sok helyszíni mentő lett rákos

Az amerikai kormány állja annak a mintegy 70 ezer életben maradt tűzoltónak, rendőrnek és a mentésben részt vállalt személynek a rákszűrését és kezelését, akik segédkeztek a 2001. szeptember 11-i New York-i terrortámadás következményeinek felszámolásában - jelentették be hétfőn.

Az amerikai munkavédelmi intézet (NIOSH) bejelentése értelmében a kezelés a rák mintegy 50 fajtájára terjed ki. Az intézkedés a mentés részvevői mellett érinti az egyéb túlélőket is, akik ki voltak téve a Világkereskedelmi Központ (WTC) három hónapig füstölgő romjai közül felszálló káros anyagoknak.

Az érintetteket a Barack Obama elnök által 2011. január 2-án aláírt, úgynevezett Zadroga 9/11 egészségügyi és kárpótlási törvény értelmében részesítik majd ellátásban.

A terrortámadáshoz köthető betegségekbe az elmúlt 11 év során mintegy 1000 ember halt bele. A New York-i tűzoltóság a múlt héten kilenc névvel egészítette ki a tragédia következtében, betegség miatt elhunyt tagjainak emléktábláját. Ezen a listán ezzel együtt már 64-en szerepelnek.

A Zadroga-törvény értelmében 4,2 milliárd dollárt fordítanak a 2011. szeptember 11-i támadások következtében megbetegedett emberek gyógykezelésére és a kárpótlására. (A törvény névadója, James Zadroga detektív, aki a terrortámadás után órákig dolgozott a WTC romjai között, és tüdőbetegség következtében 2006-ban, 34 évesen elhunyt.)

A WTC ikertornyainak helyén felépítendő épületegyüttes 2016-ban készül el.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Tömeges elbocsátások jönnek az Unilevernél

A vállalat körülbelül 1300 dolgozót foglalkoztat Magyarországon. Teljes cikk

Ez a legjobban fizető szakma, amiben a leginkább jellemző a távmunka

Egy felmérésben több mint 750 álláshirdetést vizsgáltak meg, hogy kiderítsék, melyik területen van a legtöbb lehetőség a távmunkára. Teljes cikk

Sztrájkot hirdettek szerdára a román postások - kétharmaduk minimálbérből él

Romániában kétórás figyelmeztető munkabeszüntetést tartanak szerdán 8 és 10 óra között a bérezésükkel elégedetlen és a lejárt kollektív... Teljes cikk