kapubanner for mobile
Megjelent: 9 éve

A 24. órában a 2014-es lakáscélú támogatás igazolásához

A január 31. igen fontos dátum a 2014-ben folyósított lakáscélú támogatások adómentességéhez. Ez a határideje a bankok által kiállítandó munkáltatói igazolásnak és az általuk az adóhivatal felé teljesítendő adatszolgáltatásnak.

Az adómentes munkáltatói lakáscélú támogatás szabályairól szóló NGM rendelet az adómentesség feltételéül szabja, hogy a munkáltató hitelintézeten keresztül folyósítsa a támogatást, és az ezzel megbízott hitelintézet a támogatás adatairól igazolást állítson ki részére.
Van olyan munkáltató, aki a napokban szembesül azzal, hogy bizony neki nyilatkozatot kellett volna tennie a bankja felé, mielőtt a munkavállalóinak lakáscélú támogatást folyósít. Ez ugyanis a feltétele annak, hogy a pénzintézet, amelyen keresztül a támogatást utalta, kiállítsa a számára az adómentességhez szükséges igazolást.

Szerencsére a bank, ha segítőkész, utólag is elfogadhatja ezt a nyilatkozatot, azonban a január 31.-i (a hétvége miatt február 2.-i) adatszolgáltatási határidő őt is köti.

Azzal is számolni kell, hogy ha a munkáltató nem egy elkülönített támogatási számláról utalt, a pénzforgalmi számlájáról kigyűjteni az érintett tételeket, időigényes feladat lehet. Banki szakemberek elmondása szerint, ők maguk is bukkannak olyan cégre, aki vagy elfelejtette, vagy nem is tudta, hogy neki teendője van ezzel kapcsolatban. De ez nem mentesíti a munkáltatót, akkor sem, ha ilyen esetben esetleg a bank keresi a hiánypótlás érdekében.

A tavaly megkezdett, vagy akár alkalomszerűen folyósított lakáscélú támogatásokról érdemes tehát leltárt készíteni legalább az utolsó órában, hogy meggyőződjünk róla, nem kerül veszélybe a támogatás adómentessége.

Aki pedig most fizeti meg a tanulópénzt, annak szakembereink szívesen segítenek a továbbiakban elkerülni az ehhez hasonló csapdákat. Az egyéb adómentességi feltételek megfelelő dokumentálásához még nincs késő, de hamarosan ránk köszönt a tavasz az újabb határidőkkel!

Honlapunkon megismerhetők a részletes szabályok, és elérhetőségeinken nem csak szakszerű tanácsadást, hanem adminisztratív és informatikai segítséget is ajánlunk.


P. Király Ágnes
okleveles adószakértő
Top Cafeteria Kft
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Csodálatos panoráma - végtelen látvány Ez a Hotel Ózon és a hamarosan nyíló Infinity étterem a Mátra szívében!

Amikor rendezvényünk számára helyszínt keresünk, akkor általában több hasonló ajánlat között kell kiválasztanunk a legjobbat és a... Teljes cikk

Cégvezetők Csúcstalálkozója - 2024. Könnyebb vagy nehezebb lesz a pálya?

Mit hoz a 2024-es év? Könnyebb lesz a pálya az üzleti szektornak? Vagy a kiszámíthatatlanság, fenyegetettségi helyzetek kereszttüzében kell továbbra... Teljes cikk

Hogyan biztosítsuk a kerékpáros munkába járást?

Az elmúlt években a kerékpár és az elektromos kerékpár egyre népszerűbbé vált a munkába járás és szabadidős tevékenységek során egyaránt.... Teljes cikk