kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 11 éve

A Belügyminisztériummal tárgyalna a közmunkás-szakszervezet

Miután a napokban jogerőssé vált bejegyezése, tárgyalásokat kezdeményez a Belügyminisztériummal a Közmunkás Szakszervezet a közfoglalkoztatottak helyzetének jobbítása és az igazságosabb rezsicsökkentés érdekében.

Erről Kordás László főtitkár tájékoztatta a sajtót szerdán. Elmondta, hogy mára 4300 tagja van a szakszervezetüknek, ami megítélésük szerint feljogosítja őket arra, hogy a közmunkabérekről és a szabadságszámítási szabályok megváltoztatásáról tárgyaljanak a belügyi tárcával. Azt is szeretnék elérni, hogy azokon a településeken, amelyeken az önkormányzat a legnagyobb foglalkoztató, és nincs más munkalehetőség, minden családban legyen valaki, aki legalább a közfoglalkoztatásban részt vehet.

Hozzátette: érdemi választ várnak Szabó Máté ombudsmannak a közmunkaprogramokkal kapcsolatban még tavaly decemberben megfogalmazott kifogásaira, ugyanis a kormány adós ezzel. Emellett kezdeményezik, hogy részt vehessenek a Belügyi Érdekegyeztető Tanács ülésein.

Kordás László azt is elmondta: igazságtalannak tartják a jelenlegi rezsicsökkentést, mivel az a legmódosabbaknak havi több tízezer forint megtakarítást jelent, a legszegényebbek viszont csak az áramszámlán tudnak megspórolni néhány száz forintot. Ezért a közmunkás-szakszervezet a rezsicsökkentés igazságosabbá tételéről is tárgyalna a Belügyminisztériummal.

Nyakó István MSZP-s országgyűlési képviselő a sajtótájékoztatón kifogásolta, hogy a borsodi Krasznokvajda fideszes polgármestere - amint arról ő maga beszélt az ÉszakOnline hírportálnak - közmunkásokkal gyűjteti a Fidesz rezsicsökkentési akcióját támogató aláírásokat.

A szocialista politikus ezt jogszerűtlennek minősítette, hangsúlyozva: a közmunkások nem pártkatonák, Fidesz-aktivisták, ezért elfogadhatatlan, hogy a kormánypárt bevonja őket aláírás-gyűjtési akciójába, kihasználva, hogy nem mernek ellenszegülni.

Hozzátette: bár Selmeczi Gabriella Fidesz-szóvivő kedden a polgármester törvénytelen magánakciójának minősítette a történteket, és azt közölte, hogy az aláírásgyűjtés még nem kezdődött el, az íveket és a feladatot csak a pártközponttól kaphatta meg a krasznokvajdai polgármester.

Nyakó Istvánt arról kérdezték újságírók, hogy Szanyi Tibor, a szocialista párt elnökségi tagja hétfőn a parlamentben az általa elmondott interpellációt követően középső ujját felfelé tartva "bemutatott". A képviselő azt mondta: nem örülnek a történteknek, Szanyi Tibor mozdulata nem való a parlamentbe, mint ahogyan a Jobbik-frakcióból a szocialistáknak címzett beszólások sem. Hozzátette: párttársától nagyobb önmegtartóztatást vár a frakcióvezetés, retorzióra azonban nem kell számítania.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Már lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra

Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a... Teljes cikk

Dobrev Klára: Európában Magyarországon költik a legkevesebbet a nyugdíjakra

Európában Magyarországon költik a legkevesebbet a nyugdíjakra, idős honfitársainkra - mondta a Demokratikus Koalíció (DK) EP-képviselője szombati... Teljes cikk

Új vállalkozásfejlesztési központot hoztak létre a romák elhelyezkedésének támogatására

Az ország első, kifejezetten hátrányos helyzetű emberek támogatására, mentorálására létrehozott vállalkozásfejlesztési központja segély... Teljes cikk