Megjelent: 16 éve

A bíróság elutasít: jogszerű volt a sztrájk

A Fővárosi Bíróság (FB) eljárási okokból, érdemi vizsgálat nélkül elutasította a MÁV Zrt.-nek a Vasúti Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (VDSZSZ) ellen beadott, rendeltetésellenes joggyakorlás megállapítása iránti keresetét - tájékoztatott a FB.

images

A MÁV a sztrájkjoggal való visszaélés megállapítását kérő keresetében a VDSZSZ esetében rendeltetés ellenes joggyakorlás megállapítását kérte a Fővárosi Munkaügyi Bíróságtól. A MÁV sztrájktörvénnyel ellentétesnek tartja a VDSZSZ álláspontját, amely szerint az iskolába és munkába járás biztosítása - alapvető társadalmi közszükséglet - ezért azt az elégséges szolgáltatás keretében biztosítani kell. A törvény a társadalmi közszükségletet ellátó munkáltatóknál írja elő a még elégséges szolgáltatás biztosítását.
A MÁV szerint a VDSZSZ sztrájkja lehetetlen helyzetbe hozza az utastájékoztatást, a vasúttársaság a szakszervezet miatt nem tudja értesíteni kellő időben az utasokat, ezért kéri a bíróságtól, hogy a "gördülő sztrájk" alkalmazását a sztrájkjoggal való visszaélésnek minősítse.
A bíróság közleménye kiemeli, hogy a vasúttársaság keresetében a "rendeltetésellenes joggyakorlás" megállapítását kérte a Fővárosi Munkaügyi Bíróságtól.
Az FB elutasító döntését azzal indokolta, hogy a MÁV keresetlevele nem tartalmazott a bíróság döntésére irányuló határozott és pontos, a bírósági határozathozatalra alkalmas kérelmet, másrészt a törvény és a bírói gyakorlat szerint kizárólag a sztrájk jogszerűségének és jogellenességének megállapítása iránt lehet bírósághoz fordulni.
A felperesi kereset azonban nem a sztrájk jogellenességének megállapítására vonatkozott, hanem részben az alperes egyes cselekményei jogellenességének megállapítására, részben a még elégséges szolgáltatás megállapítására. E körben azonban a munkaügyi bíróság nem jogosult eljárni. A még elégséges szolgáltatás meghatározásával kapcsolatban pedig a bíróságnak nincs hatásköre.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk