kapubanner for mobile
Megjelent: 15 éve

A bőkezű szocális rendszer miatt dolgoznak kevesen

A nemzetközi összehasonlításban is nagyon alacsony magyar foglalkoztatási ráta fő oka a rendkívül bőkezű nyugdíj- és gyermektámogatási rendszer - mondta el a Magyar Nemzeti Bank vezető elemzője a Magyar Közgazdasági Társaság előadásán. Kátay Gábor szerint ezért szükség van a nyugdíjkorhatár emelésére, a gyes, gyed időtartamának csökkentésére.

Az Európai Unióban Magyarországé a második legalacsonyabb aktivitási ráta, csak Máltát előzzük meg, ennek okai pedig még a rendszerváltás idejében keresendőek - mondta az InfoRádiónak a Magyar Nemzeti Bank vezető elemzője. Kátay Gábor közölte: sokan akkor váltak munkanélkülivé, erre az állam tartós megoldást keresett, és ki akarta vezetni őket a munkaerőpiacról, így megkönnyítette az előnyugdíjazás feltételeit, és erre az időszakra tehetők a tömeges rokkantnyugdíjazások is.

A felzárkózás elindulása után a bőkezű szociális juttatások csak részben szigorodtak meg, és jelenleg is számos olyan terület van, ahol az állam bőkezű, több pénzt juttat az inaktívak felé, így a munkából távolmaradást segíti - hangsúlyozta a vezető elemző.

Kátay Gábor kiemelte: az alacsony aktivitás, a visszafogott munkakereslet, az adóelkerülés és az ezekből következő alacsony potenciális GDP-növekedés legfőbb okai a béreket terhelő magas adók és járulékok, valamint a túlságosan bőkezű gyermektámogatási és nyugdíjrendszer.

A nyugdíjkorhatár emelését korábbra kellene hozni, hogy hatékonyan növelje az aktivitást - vélekedett a jegybank vezető elemzője, aki szerint az effektív nyugdíjba vonulási kor alacsony.

Az MNB csomagot állított össze, amellyel az aktivitásban meglévő 10 százalékpontos lemaradás felét be lehetne hozni 5 év alatt. Ebben azokra koncentrálnak, ahol kimutatható, hogy az aktivitásbeli lemaradást okozzák, így alacsonyan képzettekre, a szülő képes korú nőkre és a rokkant nyugdíjasokra - fejtette ki.

Info Rádió
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk