kapubanner for mobile
Megjelent: 12 éve

A Bosch az év vállalkozása Hatvanban

Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete „Az év vállalkozása” díjat 2011. évben a Robert Bosch Elektronika Kft. részére adományozta, melyet Volker Schilling, a hatvani Bosch gyár gazdasági ügyvezető igazgatója és Roger Seemeyer műszaki ügyvezető igazgató vettek át tegnap.

Február 23-án ünnepélyes keretek között adták át a Hatvan Város Önkormányzata által elindított ""Hatvan Város Partnere"" program elismeréseit, amelynek keretében a helyi vállalkozások társadalmi, közéleti felelősségvállalását, aktivitását díjazzák.

"- A kitüntetést azon a városban működő, vagy tevékenykedő egyéni és társas vállalkozásoknak adományozza a város, melyek a saját lehetőségeikhez, gazdasági erejükhez képest sokat tesznek a város gazdasági, infrastrukturális, sport, művelődési, vagy nemzetközi kapcsolatainak fejlődéséért valamint a városban működő civil szervezetek céljainak megvalósításáért. A hatvani Bosch-gyár kiemelkedő szerepet játszik a régió életében, és aktív részese a város közösségi életének. Az önkormányzat és a cég között egy új alapokra helyezett partnerség alakult ki, amely precedens értékű együttműködés - mondta el a díjkiosztó ünnepségen Szabó Zsolt, Hatvan város polgármestere.

A hatvani gyár a Bosch csoport legnagyobb elektronikai gyáraként tizenkét éve működik és mára a régió legnagyobb munkaadója. A vállalkozás kiemelt figyelmet fordít a több ezer alkalmazott és azok családjaik mellett a helyi célcsoportok helyzetét javító intézmények támogatására is.

- "Felelős nagyvállalatként azt tűztük ki célul, hogy együttműködünk a helyi alapítványokkal és civil szervezetekkel és évente több alkalommal is támogatjuk őket. Ezért a Bosch és Hatvan város közös célja az, hogy az emberek munkájának és hétköznapjainak szempontjából a város még jobban élhető hely legyen" -–- mondta el köszöntőjében Volker Schilling, a hatvani Bosch gyár gazdasági ügyvezető igazgatója.

A gyár kiemelkedő szerepet játszik a város és a régió közéletében. Az mellett, hogy a Heves-megyei Vöröskereszt együttműködésével szervezett véradó akciókon évente több ezer Bosch munkatárs járul hozzá életek megmentéséhez, a régióban évről-évre szűk költségvetésből gazdálkodó iskoláknak és gyermekintézményeknek nyújt támogatást, s nem utolsó sorban saját munkatársainak szervez egészségnevelő és szemléletformáló életmódprogramokat. A már évek óta támogatott hatvani székhelyóvoda támogatása mellett a gyár tavaly közel 10 millió forintos beruházásból teljesen felújította és az óvodapedagógusokkal, szülőkkel történt előzetes konzultációk alapján a szakmai igényeknek megfelelően alakította át azt az óvodát, ahol a kiemelt ellátást, a rendszeres és magas színvonalú szabadidős programokat, az egészséges életmódot támogató étkezést a Bosch biztosítja.

"- Nagy öröm számunkra az elismerés, hiszen a közvetlen környezettől kapott pozitív visszajelzésnek mindig kiemelt jelentősége van. Fontosnak tartjuk, hogy a régió legjelentősebb munkaadójaként a vállalatcsoport innovatív szellemiségéhez is hűen, továbbra is együttműködjünk a várossal, melynek egyik bizonyítéka az is, hogy Hatvan városa és vállalatunk további, a szociális hálót támogató hosszú távú nagyszabású projektek előkészítésén dolgozik - nyilatkozta Roger Seemeyer, a hatvani Bosch gyár műszaki ügyvezető igazgatója.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Méltatlan elbocsátás zajlik a Teslánál: többen a biztonságiaktól tudták meg, hogy felmondtak nekik

Egyes gyári alkalmazottak csak akkor vették észre, hogy elbocsátották őket, amikor nem működött a belépőkártyájuk és a biztonsági őrök... Teljes cikk

A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk?

A sopronkövesdi Autoliv-gyárban folyó sztrájk arra is felhívja a figyelmet, hogy a főleg kölcsönzött státuszban foglalkoztatott vendégmunkások... Teljes cikk

Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk