Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 11 éve

A Bricostore a gazdasági válsággal indokolja a kivonulást Magyarországról

A gazdasági válsággal és az ebből adódó forgalomcsökkenéssel indokolta a Bricostore vezetője a kivonulást Magyarországról a vállalat Facebook-oldalán pénteken. Közben arról is felröppentek a hírek, hogy az MPF Holding Zrt. lehet a francia Bresson család tulajdonában lévő kilenctagú magyarországi BricoStore-lánc új tulajdonosa.

Philippe Bresson, a Bricostore Hungária Barkácsáruház Kereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója közleményében azt írta: Magyarországon a közeljövőben sem várható komoly és tartós fogyasztói fellendülés, ezért a tulajdonosok a 2013-as év elejétől arra kényszerülnek, hogy beszüntessék itteni tevékenységüket. Hangsúlyozza: a Bricostore mindent megtesz annak érdekében, hogy a tevékenysége beszüntetése előtt minden kötelezettségvállalását maradéktalanul teljesítse.

Csütörtökön a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke, Sáling József tájékoztatta az MTI-t arról, hogy a Bricostore barkácslánc december 31-ével kivonul Magyarországról. A vállalat 1997-ben telepedett meg Magyarországon, jelenleg kilenc barkácsáruházat működtet Törökbálinton, Győrben, Budakalászon, Fóton, Soroksáron, Székesfehérváron, Csömörön, Szekszárdon, valamint Miskolcon. A cég miskolci áruháza 2007 decemberében nyílt, azóta nem nyitott új áruházat Magyarországon a Bricostore.

A Bricostore honlapján elérhető információk szerint a magyarországi Bricostore cégcsoport tulajdonosa a francia Bricostore Holding S.A.S. A céginformációs adatok szerint a Bricostore Hungária Barkácsáruház Kereskedelmi Kft. vesztesége 2009 óta folyamatosan nőtt: 2009-ben több mint 740 millió, a következő évben 1,6 milliárd, majd 2011-ben már csaknem 2,2 milliárd forintos mínuszt könyvelt el. A kft. a céginfó adatai szerint 670 munkavállalót foglalkoztat.

A Bricostore a honlapja szerint további két céggel, a Bricostore Hungária Beszerzési Kft.-vel. és a Bricostore Hungária Ingatlan Kft.-vel van jelen Magyarországon.

Magyar kézbe kerülhet a vállalat?

Az MPF Holding Zrt. lehet a francia Bresson család tulajdonában lévő kilenctagú magyarországi BricoStore-lánc új tulajdonosa - cikkezi a Napi Gazdaság. Az MPF a 19. leggazdagabb magyar, Felcsuti Zsolt többségi tulajdonában levő cégcsoport.

Az MPF konszolidált árbevétele tavaly megközelítette a 36 milliárd forintot, adózás előtti eredménye pedig 5 milliárd forint felett volt. A hazai tulajdonban lévő, erős nemzetközi lábakon álló cégcsoport nyilvános beszámolói szerint jelentős likvid forgóeszköz-állománnyal rendelkezik és ezen felül Európa, illetve az USA fontos barkácsáruházi és ipari beszállítója, saját logisztikai és termelő vállalatokkal. Az MPF egy műanyagipari gmk-ból nőtt ki, előbb bt.-ként működött, majd szép lassan növekedve nemzetközi csoporttá erősödött.

Felcsuti Zsolt a Napi Gazdaság megkeresésére közölte: minden olyan vállalkozás iránt érdeklődnek, amelyben piaci potenciált látnak. Bár a barkácspiac évek óta gyengélkedik, az MPF tevékenységébe jól illene egy kereskedelmi lánc, ám a cégvásárlásról semmilyen további információt nem adott.

MTI/Napi Gazdaság
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk