kapubanner for mobile
Szilágyi Katalin
Megjelent: 16 éve

A cafeteria és a munkajog volt a sláger

Összességében színvonalas, hasznos, színes rendezvényként jellemezték az idei Personal Hungary Szakkiállítást az általunk megkérdezett HR-szakemberek. Ebben az évben 1700 érdeklődőt vonzott a kétnapos esemény, ahol 75 kiállító cég mutatkozott be.

images

images

A szakmabeliek többsége hasznosnak tartotta, hogy kilátogatott a Syma csarnokba, a Personal Hungary Szakkiállításra, hiszen több új szolgáltató céggel találkozhatott, sokan fel tudták mérni a piacot, megismerhették a jelenlegi problémákat és az új tendenciákat. A kiállítást sokan továbbra is kiváló fórumnak tartják arra, hogy a tanácsadó cégek személyesen találkozzanak a piac szereplőivel, mert a közvetlen, spontán találkozások sokszor gyümölcsözőbb együttműködéseket hozhatnak.

Legnagyobb érdeklődés a cafeteria és a munkajog terén történt változások iránt mutatkozott, a rendezvény egyébként e két slágertémát állította az előadások középpontjába, de a látogatók más hasznos információkat is beszerezhettek, így például, hogy miként lehet az interneten megjeleníteni a teljesítményértékelést, hogyan tud alkalmazkodni egy cég a tehetséges alkalmazottakhoz, illetve milyen problémákkal kell szembenézniük a környező országok HR szakembereinek. Az érdeklődők megismerhették az Országos HR Benchmark Felmérés erdeményeit, valamint a HR Portal tolmácsolásában azt is, hogyan látják magukat a HR-esek.

Volt, aki kifejezetten örült a sok álláshirdetési portálnak, de akadt olyan részt vevő is, aki csalódottságának adott hangot, mert úgy vélte, a rendezvény inkább az üzletről szól és kevésbé érzi hangsúlyosnak a szakmai programokat.

A szervezők elégedettek voltak az idei látogatottsággal, ebben az évben 1700-an voltak kíváncsiak az újdonságokra, és 75 kiállító jelent meg, közülük sokan most először. Több egészségügyi szolgáltató, hirdetési portál, cafeteriával foglalkozó cég is képviseltette magát, és már egy ügyvédi iroda is a kiállítók között szerepelt. Mint Réh Ágnes szervező a HR Portalnak elmondta, lassan tendencia, hogy egyre több fiatal látogatja a rendezvényt, amelynek nagyon örülnek, de a Personal Hungary továbbra is elsősorban a döntéshozókhoz kíván szólni. A szakma lassan azt is megtanulja, miként jelenjen meg egy ilyen szakkiállításon, amit jól jelzett, hogy a cégek szép, egyedi standokkal jelentek meg.

Az Action Zone, a Meeting Point valamint a gyakorlati fórumok is színes programokkal várták a szakembereket, és újdonság volt a PR-vita is. A jövőbeli tervekkel kapcsolatban Réh Ágnes elmondta, erősíteni szeretnének abban, hogy a klasszikus tanácsadókat is kicsalogassák a rendezvényre, illetve olyan témákat szeretnének felvenni a programok közé, amelyek az EU-s felzárkózásban is segítenek.

Szilágyi Katalin, HR Portal
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk