kapubanner for mobile
Megjelent: 18 éve

A dolgozóké a nyeremény - Kerékpáros közlekedésért pályázat budapesti székhelyű munkáltatóknak

A tisztább levegőért hirdetett hirdetett versenyt a Városi Biciklizés Barátai Egyesület Budapesti székhelyű vállalatoknak. Az április 22-én - a Föld Napján - induló pályázat célja, hogy minél több cég ösztönözze munkatársait, hogy autó helyett kerékpárral közlekedjenek.

Az egy évre meghirdetett versenyen gazdasági társaságok kategóriában egyéni vállalkozások, betéti társaságok, korlátolt felelősségű társaságok, részvénytársaságok, közkereseti társaságok, szövetkezetek vehetnek részt. A jelentkezők három kategóriában nevezhetnek- már április elejétől - a cég telephelyén dolgozó alkalmazottak száma szerint: 5-20 fős, 20-100 fős, és 100 fő feletti alkalmazottat foglalkoztatók kategóriájában.

Ellenőrzik a cégeket
A versenyen részt vevő cégek értékelését az egyesület tagjai végzik, akik előzetes egyeztetés után - a cég telephelyén helyszíni szemle során mérik fel a kerékpározást segítő intézkedéseket, beruházásokat. A verseny győzteseinek kiválasztásánál a legelső szempont, hogy az alkalmazottak közül hányan használják a kerékpárt a munkába járáshoz. Ezt az egyesület tagjai fogják ellenőrizni véletlenszerűen kiválasztott, de kategóriánként azonos időpontokban, előreláthatólag 2-4 alkalommal, lehetőleg minden évszakban. Az ellenőrzések időpontjáról a cégeket nem értesítik előre.

A versenyben nem vehetnek részt cégek, vagy a cég olyan részlege ahol a kerékpár maga a munkaeszköz (pl.: kerékpáros és egyéb futárszolgálatok, postai kézbesítők, kerékpárüzletek, kerékpár-forgalmazó cégek).

A verseny bírái a győztesek kiválasztásában többek között figyelembe veszik, hogy van-e kerékpártároló a cég telephelyén az épületben (több pont jár érte), az udvaron, kertben, az épület előtt az utcán (kevesebb pont jár érte). Megvizsgálják a kerékpár tároló minőségét, illetve, hogy támogatja-e a cég az alkalmazottak munkába járását kerékpárral és hogyan, milyen mértékben. Kedvezőbb elbírálásban részesülnek azok a cégek, ahol van céges, minden alkalmazott által használható kerékpár, illetve az a vállalat amelyik kerékpáros védőfelszereléseket (sisak, lámpa, fényvisszaverő, esőruházat,stb) cég alkalmazottai számára. Megnézik, hogy a pályázó cég esetleg szerződésben áll-e egy kerékpárüzlettel a céges és az alkalmazottak kerékpárjainak szervizelésére. Fontos szempont, hogy a cég vezetése példamutatóan kerékpáron jár-e munkába, tárgyalásokra. Az értékelésnél előnyt jelent, ha biciklis futárszolgálatot használnak a cégek.

A dolgozóké a nyeremény
A Magyarországon most először rendezett versenyen nyertes cégek biciklin közlekedő alkalmazottjai között sorsolják majd ki a nyereményeket: kerékpáros utazást Hollandiába és Dániába, kerékpárokat, kerékpáros ruházatot, kiegészítőket.

Az egyesület reklám-lehetőséggel is buzdítja a cégeket a jelentkezésre: honlapján (www.vbb.hu) feltünteti a versenyben részt vevő valamennyi cég nevét, igény szerint azok telephelyét, honlap címét, telefonszámát, s a verseny közben folyamatosan tájékoztatja a sajtótt a verseny állásáról.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Képzési programot hirdet az EU újságíró-hallgatók és fiatal újságírók számára

Az érdeklődők általános újságírás, sajtófotó és videós újságírás kategóriában pályázhatnak a felhívásra. Teljes cikk

A Mol-csoport ismét elindítja regionális diplomás programját

A Mol-csoport regionális diplomás programjában az idén 8 országban több mint 90 friss diplomást vesz fel, akik lehetőséget kapnak arra, hogy a régió... Teljes cikk

Kárpótlás az Erasmusért: a világ bármely egyetemére eljuthatnak a magyar diákok ezzel az ösztöndíjprogrammal

Nemcsak az európai egyetemekre, hanem a világ bármely egyetemére eljuthatnak a diákok, a kutatók és az oktatók a Pannónia Ösztöndíjprogramban -... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek