kapubanner for mobile
Megjelent: 10 éve

A Fazekas diákjai nyerték a Mol versenyét

A budapesti Fazekas Mihály Gimnázium csapata nyerte az olajvállalat gimnazistáknak hirdetett természettudományos versenyét.

A budapesti Fazekas Mihály Gimnázium 415 nevű csapata nyerte a Mol középiskolásoknak meghirdetett Junior Freshhh természettudományos versenyt, amelynek döntőjét a Dunai Finomítóban tartották december 12-én Százhalombattán. A versenyen idén 5 ország közel 1500 diákja mérte össze tudását – írja a cég lapunkhoz eljuttatott közleménye.

A vetélkedő alapötletét a Mol által szervezett, egyetemistáknak szóló angol nyelvű Freshhh verseny adta, amelyen 2007-es indulása óta közel 70 ország 10 000 diákja vett már részt. 2010-ben indult el a középiskolásoknak szóló magyar nyelvű Junior Freshhh-t, amely évről-évre több ezer diákot vonz Magyarországról és a környező országokból.

A több szakaszból álló Junior Freshhh különlegessége, hogy az első fordulókban online kell megoldani a feladatokat. A versenyzők egy történet szereplői, amely idén animációval vált interaktívabbá, szórakoztatóbbá. A történet sodorta a hármas csoportokban versenyző diákokat különböző helyzetekbe, melyek megoldása természettudományos ismereteket és gyakorlatias gondolkodást igényelt. Voltak számolós, logikai és kutatást igénylő feladatok is, de minden esetben sokat számított a józan ész és a kreativitás.

Az idei verseny döntőjében 5 csapat – egy budapesti, egy debreceni, egy váci, egy nagyváradi és egy kecskeméti középiskola diákjai mérték össze tudásukat. A feladatokat a Mol vezetőiből és természettudományos szakemberekből, egyetemi professzorokból álló zsűri döntése alapján végül a budapesti Fazekas Mihály Gimnázium csapata oldotta meg a legjobban. A nyertesek fejenként egy Samsung Tablet Smart Pc-t nyertek.

A MOL célja, hogy a természettudományos tantárgyakat minél fiatalabb korban megszeressék a diákok, hiszen olajipari, energetikai vállalatként ez az érdeke. Az iparágnak kulcsfontosságú a minőségi szakmai utánpótlás, így a cég számára is fontos, hogy minél több versenyképes fiatal kerüljön ki az egyetemekről. Ennek megalapozását sokban segítheti, ha már fiatal korban – akár középiskolásként- a természettudományok és ezen belül akár az olajipar felé fordulnak a diákok.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Méltatlan elbocsátás zajlik a Teslánál: többen a biztonságiaktól tudták meg, hogy felmondtak nekik

Egyes gyári alkalmazottak csak akkor vették észre, hogy elbocsátották őket, amikor nem működött a belépőkártyájuk és a biztonsági őrök... Teljes cikk

A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk?

A sopronkövesdi Autoliv-gyárban folyó sztrájk arra is felhívja a figyelmet, hogy a főleg kölcsönzött státuszban foglalkoztatott vendégmunkások... Teljes cikk

Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk