Megjelent: 14 éve

A februári fizetéseken már érződnek az adóváltozások

A kormányszóvivő szerint közel hárommillió ember kapja kézhez a következő napokban az első olyan fizetését, amelynél - az új adótörvényeknek köszönhetően - "több marad a borítékban", mint korábban.

images

Szollár Domokos pénteken arról beszélt: az adóátrendezések fő célja az volt, hogy többen és kevesebbet adózzanak, javuljon a vállalkozások és így az ország versenyképessége, nőjön a hazai teljesítmény és újra beinduljon a gazdasági növekedés.

Véleménye szerint mindennek eredményeként esély van arra, hogy a gazdasági világválságot követően Magyarországon jönnek létre a most világszerte leépített munkahelyek. Az átrendezéssel jelentősen egyszerűsödött az adózás, kevesebb az adónem és kevesebb a bevallás, így kisebb az adminisztratív teher is - hívta fel a figyelmet a kormányszóvivő.

A közteherviselés átalakításának elsősorban a munkavállalás ösztönzése volt a célja, vagyis hogy jobban megérje dolgozni, munkát vállalni, hiszen az új szabályok több pénzt hagynak a dolgozó embereknél - tette hozzá.

Mint ismert, módosultak a sávhatárok, a korábbi 1,7 millióról két lépésben 5 millió forintra nőtt a felső határ. Csökkentek az adókulcsok, az alsó kulcs 17 százalékra, a felső 32-re.

Népszabadság/MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk