Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 13 éve

A Fidesz szerint a demonstráció szervezői nem akarnak dolgozni

A Független Rendőr Szakszervezet (FRSZ) visszautasítja a Fidesz-frakció vádaskodását, a szerdai forgalomlassító demonstráció szervezőinek politikai megbélyegzését. Az MSZP pedig azonnali bocsánatkérésre szólította fel a kormánypártot a szerdai nyilatkozata kapcsán.

A Fidesz-frakció előző nap közleményben tudatta az MTI-vel, hogy álláspontja szerint az útzárakat és tiltakozó demonstrációkat szervezők ismét bebizonyították: nem akarnak dolgozni, és politikai céljaik érdekében attól sem riadnak vissza, hogy a munkába jutásban másokat is akadályozzanak.

Az FRSZ erre reagálva hangsúlyozta: a volt szocialista országokban 1989-ben elsőként megalakult rendőrszakszervezetként, húsz éves fennállásuk alatt, következetesen távol tartották magukat a politikától. "Az éppen hatalmon lévő kormány pártpolitikai támogatottságától függetlenül mindenkor következetesen álltunk ki a rendőrség állományában szolgálatot teljesítők jogainak védelméért" - írták a közleményben.

Az érdekképviselet álláspontja szerint a szerdai országos félpályás, forgalomlassító útlezárások megtartásával sem tettek mást; akciójukat a munkavállalói jogok védelméért, a korkedvezményes és korengedményes nyugdíjak megóvásáért és az érdemi háromoldalú érdekegyeztetés helyreállításáért hirdették meg. Jelzik azt is, a demonstrációnak nem volt célja, hogy mások munkába járását akadályozzák, vagy bárkinek sérelmet okozzanak.

"Ezzel szemben a Fidesz-frakciót senki nem hatalmazta fel arra, hogy a civilizált világban általánosan elismert jogelveket semmibe véve megvonja a nyugdíjat azoktól, akik azt korábban törvényesen és jóhiszeműen szerezték meg" - írták.

Kitérnek arra is, nem vitatják a kormány és az Országgyűlés azon jogát, hogy a szociális ellátórendszert a társadalmi igazságosságnak megfelelően alakítsa át úgy, hogy tekintettel van a gazdasági lehetőségekre, a jelenlegi és a jövőben várhatóan rendelkezésre álló pénzügyi forrásokra. Megjegyzik ugyanakkor, hogy ez a törekvés "nem járhat a magyar és a nemzetközi jog által elismert és védelemben részesített alapvető emberi jogok sérelmével". Ennek védelméért mindenkor ki fognak állni, miként az alaptalan politikai megbélyegzést is vissza fogják utasítani - szögezték le.

MSZP: Fidesz kérjen bocsánatot a demonstrálóktól!

Azonnali bocsánatkérésre szólította fel az MSZP a Fidesz országgyűlési frakcióját a szerdai demonstrációval kapcsolatban megjelent nyilatkozat kapcsán. Török Zsolt MSZP-szóvivő csütörtöki közleményében azt írja: a kormánypárt "minden eddiginél messzebbre ment az arcátlanságban", amikor a munkanélküliség elleni harcot szembeállította a munkába járók akadályozásával.

Az MSZP álláspontja szerint "a csökkenő bérektől, emelkedő áraktól szenvedő munkavállalók durva megsértése" a Fidesz nyilatkozata, amely közlésük szerint "már a demokrácia, a szólás- és véleményszabadság (egyelőre csak) verbális eltiprása, de legalábbis megkérdőjelezése".

Az ellenzéki párt kitér arra is, hogy véleményük szerint a dolgozók joggal demonstrálnak akkor, amikor a kormány által bevezetett igazságtalan adórendszer miatt az ő jövedelmük csökken, miközben a miniszterek, államtitkárok nettó fizetése havi két-háromszázezer forinttal több lett. "Ráadásul az elhibázott gazdaságpolitika miatt a munkavállalók, nyugdíjasok újabb és újabb megszorításokat kénytelenek elszenvedni" - teszik hozzá.

A szocialisták arra szólítják fel a kormánypárt képviselőit, hogy határolódjanak el a szerdai nyilatkozattól és fogadják el azt az MSZP által a parlamentnek benyújtott javaslatcsomagot, amely szerintük igazságosabb adórendszert eredményez.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk