kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 17 éve

A Fidesz törvénymódosító javaslatot nyújt be a nyugdíjcsökkentés ellen

A Fidesz a szocialisták támogatását várja ahhoz a törvénymódosító javaslathoz, amelyet a kormány által tervezett nyugdíjcsökkentés megakadályozásáért nyújt be. Az ellenzéki párt szerint a Gyurcsány-kormány 8 százalékos nyugdíjcsökkentést akar végrehajtani. A kormányszóvivői iroda szerint a Fidesz ismét a nyugdíjasokat riogatja.

Iván László fideszes képviselő Lendvai Ildikó szocialista frakcióvezető titkárságán személyesen adta át azt a törvénymódosító javaslatot, amelyhez MSZP-s támogatást vár. Az ellenzéki politikus szerint a javaslatra azért van szükség, mert a kormány tervei szerint január 1-jétől megváltozna a nyugdíjak számítási módja, így - mint elmondta - a jövő évtől nyugdíjba vonulóknak átlagosan 8 százalékkal lenne kevesebb a járandóságuk.

A fideszes javaslat indoklásában szerepel, hogy az úgynevezett nyugdíjas infláció már most meghaladja a 12 százalékot, amit tovább tetéz majd a jövő év elején a villany árának "drasztikus növekedése", így ha a kormány nyugdíjcsökkentő intézkedése életbe lép, akkor a jövőre nyugdíjba vonulóknak már 20-25 százalékkal kevesebb pénzből kell biztosítani megélhetésüket.

Az ellenzéki képviselő hangsúlyozta: bár a kormány szerint csak technikai módosításról van szó, amelynek értelmében 2008-tól a nettó bérek alapján számítják ki a nyugdíjakat, ez súlyosan érinti a jövő évtől nyugdíjba vonulókat. Szerinte az intézkedés újabb szakadást idézne elő a mostani nyugdíjasok és a nyugdíj előtt állók között. Iván László szerint világos, hogy a kormány azt szeretné, ha minél kevesebb állami kiadása lenne, azonban ezzel a rendelkezéssel nem oldja meg sem a nyugdíjkassza helyzetét, sem az államháztartás egyensúlyát.

A legnagyobb ellenzéki párt nyugdíjas tagozata szerint a kormány elismerte: csökkenteni akarja a nyugdíjakat. Közlésük szerint a kormány január 1-jétől egy teljes havi nyugdíjat elvesz az idősektől. A Fidesz nyugdíjas tagozata ezt tartja a Gyurcsány-kormány eddigi legfelháborítóbb intézkedésének, mert olyan embereket sarcolnak meg újra, akik egész életüket tisztességesen végigdolgozták, és járna nekik a nyugodt időskor, a megérdemelt pihenés. A nyugdíjasok eddig is a Gyurcsány-kormány tevékenységének fő vesztesei voltak, mert a megszorítások, valamint az áremelkedések őket érintették a legsúlyosabban.

"A kormány célja az igazságos és hosszú távon is fenntartható nyugdíjrendszer"

A kormányszóvivői iroda szerint a Fidesz ismét a nyugdíjasokat riogatja, szándékosan elferdítve a tényeket. Közlésük szerint a nyugdíj-megállapítás szabályainak változása 2008. január 1-jétől nem érinti azokat, akik korábban vonultak nyugdíjba. Az ő nyugdíjuk emelkedni fog: a kormány idén novemberben is végrehajtja a kiegészítő nyugdíjemelést, 2008. januárjában pedig a törvényi előírásoknak megfelelően sor kerül a nyugdíjak összegének további emelésére.

"A kormány célja, hogy igazságos és hosszú távon is fenntartható nyugdíjrendszert hozzon létre, miközben maradéktalanul teljesíti a 3 millió - az elmúlt évtizedekben sok áldozatot hozó - nyugdíjassal szembeni kötelezettségeit" - tartalmazza a kormányszóvivői iroda közleménye. A kormány ezért megőrzi a jelenlegi koalíció által bevezetett 13. havi nyugdíjat és 2010-ig folytatja az ötéves igazságossági nyugdíjprogram végrehajtását is.

Mint rámutatnak, az új rendszer kiküszöböli a jelenlegi nyugdíj-megállapítási szabályokban fellelhető több ellentmondást, így például az utolsó három év keresetei is valorizáltan számítanak majd bele a nyugdíjkiszámítás alapjába, ugyanakkor a nyugdíj nettó összegét a jövőben a teljes nettó jövedelemből számítják majd ki. Közlésük szerint az új szabályok hozzájárulnak a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságához is, mivel a nyugdíj megállapításánál azok járnak jobban, akik hosszabb szolgálati idővel rendelkeznek, így arra ösztönözik a munkaképes korú embereket, hogy aktívak maradjanak, és később hagyják csak el a munkaerőpiacot. 2008. január 1-jétől ugyanis változik a nyugdíjnál figyelembe vehető százalékos mérték is: míg jelenleg a 40 évnél hosszabb szolgálati idővel rendelkezők esetében évente 1,5 százalékkal emelkedik a nyugdíj mértéke, addig ez 2008-tól 2 százalékra nő.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az egyetemi oktatót átlagfizetése alacsonyabb mint a pályakezdő tanároké

Az LMP szerint felháborító, hogy a magasabb egyetemi fokozatokban kapható átlagfizetés alacsonyabb, mint a gyakornoki státuszban dolgozó pályakezdő... Teljes cikk

Már lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra

Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a... Teljes cikk

Dobrev Klára: Európában Magyarországon költik a legkevesebbet a nyugdíjakra

Európában Magyarországon költik a legkevesebbet a nyugdíjakra, idős honfitársainkra - mondta a Demokratikus Koalíció (DK) EP-képviselője szombati... Teljes cikk