kapubanner for mobile
Megjelent: 11 éve

A Főkefe bemutatta megváltozott munkaképességűeknek tarott képzéseit

A munkavállaláshoz szükséges képességek fejlesztésére indítanak szakmai képzéseket megváltozott munkaképességű emberek számára Hajdúdorogon az ősztől, európai uniós támogatással - írták a projekt vezetői keddi közleményükben.

images

Az ország több területén megvalósuló, Rehabilitáció-Érték-Változás (RÉV) elnevezésű, megváltozott munkaképességű személyek munkaerő-piaci helyzetének elősegítése érdekében történő rendszerszintű képzési és szolgáltatás-fejlesztési modellprogram összköltsége 4,9 milliárd forint, ebből a támogatás 4,67 milliárd forint - ismerteti a közlemény.

A Főkefe Nonprofit Kft. hajdúdorogi telephelyén kedden mutatta be az ott folyó képzéseket. A tájékoztatás szerint Kiss Attila (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő a rendezvényen rámutatott: életbevágó fontosságú, hogy a kormány az Új Széchenyi Terven keresztül a keleti végeken is bővítse a munkalehetőségeket, esélyt adva a megváltozott munkaképességű embereknek is.

A közlemény idézi Tiba István (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselőt, aki elmondta: a 10 év alatt egymillió munkahely megteremtésére irányuló kormánycél elérésében nagy szerepe van az ehhez hasonló oktatási projekteknek, amelyek révén a fogyatékossággal élők is a társadalom teljes jogú tagjaivá válhatnak, versenyképes munkát végezve.

A két országgyűlési képviselő felajánlotta segítségét abban, hogy a térségi önkormányzati szféra ettől az állami cégtől rendelje meg a hivatali ügyintézéshez szükséges irodai papírárut, amely Hajdúdorogon is nagy mennyiségben készül.

Szabó György, a Főkefe ügyvezető igazgatója tájékoztatása szerint cége Magyarországon a legtöbb megváltozott munkaképességű embert foglalkoztató társaság. Kelet-Magyarországon 1200 embert foglalkoztat, több mint egy tucat üzemben, sőt, további bővülés várható a növénytermesztési és élelmiszeripari ágazatban.

Az Új Széchenyi Terv keretében megvalósuló projektben 3 állami cég, a Kézmű Nonprofit Kft., a Főkefe Nonprofit Kft. és az Erfo Nonprofit Kft. mintegy 5000 dolgozója kaphat alapvető, illetve szakmai képzést 2014 áprilisáig, de a hosszú távú sikeresség érdekében létrehoznak egy szakmai és módszertani központot, valamint egy integrált tudásmenedzsment portált is. Hajdúdorogon 40-en vesznek részt a képzésben - tette hozzá Szabó György.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk