Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő Megjelent: 6 éve

A Grundfos bővíti a létszámot tatabányai és fehérvári gyárában

A szivattyúkat és motorokat gyártó dán Grundfos az év végéig 150-200 fővel bővíti a létszámot tatabányai és székesfehérvári üzemeiben, ezzel eléri a válság előtti foglalkoztatási szintet - tájékoztott a vállalat ügyvezetője.

Török László elmondta, megnőtt a cég rendelésállománya, a termékek iránt élénkülő kereslet következtében újra növekedési pályára állhat a cég.

Az ügyvezető hozzátette, a Grundfos Magyarország Kft. nagy figyelmet fordít a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására, az év elején 60 ilyen ember dolgozott a cégnél, és a megszorítások időszakában sem bocsátottak el fogyatékkal élőket.

Létszámának további jelentős bővítésére 65 millió forint uniós támogatást nyert a vállalat. Alkalmazásukat személyre szabott képzés és szociális munkás segíti. A programot a társaság a Konszenzus Alapítvánnyal és a székesfehérvári Regionális Képző Központtal együtt dolgozta ki.

Egy évvel ezelőtt, a válság következtében 200 ember elbocsátására kényszerült a vállalat, mert forgalma 20 százalékkal elmaradt a tervezettől. Korábban csökkentett munkaidőre álltak át, de a létszám megtartását ez sem tette lehetővé.

A Grundfos 2000-ben építette fel első, majd második szivattyúgyárát Tatabányán, majd 2007 szeptemberében avatta fel a székesfehérvári gyárát. A vállalat árbevétele 2007-ben 68 milliárd forintot ért el, az elmúlt három évben 20 milliárd forintot ruháztak be Magyarországon.

A csoport regionális kereskedelmi leányvállalata, a törökbálinti Grundfos Hungária Kft. a magyar mellett a szlovák, a román, az ukrán piacot, valamint a volt jugoszláv piacokat látja el. 2007-es árbevétele elérte a 13,5 milliárd forintot.
Follow hrportal_hu on Twitter
További cikkek
Mit lehetne tenni az informatikushiány ellen?

A fejlesztőkre váró csillogó karrierlehetőségektől és magas fizetésektől hangos a sajtó, valami miatt az mégsem tűnik vonzó pályának a fiatalok... Teljes cikk

Sokkal kevesebb a horvát munkanélküli, mint korábban

Horvátországban augusztusban 13,1 százalékos munkanélküliséget regisztráltak, a júliusinál 0,2 százalékponttal kevesebbet. A munkanélküliség... Teljes cikk

Munkaerőhiány: egyeztetik érdekeiket a szakszervezetek és a pártok

A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) hivatalosan is újra rendszeresen egyeztet a parlamenti pártok vezetőivel és civil szervezetek képviselőivel... Teljes cikk

A munkaszerződés is szerződés

Szakmai vita folyik arról, hogy jó-e, hogy a közigazgatási és munkaügyi bíróság együttesen szerepel a bírósági szervezetrendszerben. Teljes cikk

Brexit: kevesebb a citybeli állás

Jelentősen visszaesett az újonnan meghirdetett állások száma a londoni City pénzügyi szektorában a brit EU-tagságról rendezett népszavazás óta. Teljes cikk

Kapcsolódó tartalmaink 1 2 3 Bezár

Csak a nyugdíjért élünk?

Richard Branson milliárdos üzletember legalábbis így gondolja. Szerinte sokan csak a nyugdíjat várják, amitől az életükben új...