kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 12 éve

A háziorvosok pénteken döntenek nyomásgyakorlási akcióikról

A háziorvosok pénteken döntik el, milyen nyomásgyakorlási eszközöket vetnek be annak érdekében, hogy a kormányzat az alapellátásban dolgozók anyagi helyzetét is rendezze.

images

Selmeczi Kamill, a Fakoosz Alapellátó Orvosok Országos Szövetségének elnöke az MTI-nek hétfőn azt mondta: a háziorvosok vállalkozók és munkaadók egyszerre, így jogi értelemben nem sztrájkolhatnak. Ettől függetlenül viszont, ha semmilyen előrelépést nem érnek el a kormányzattal folytatott tárgyaláson, "végső esetben, utolsó lépésként" ezzel az eszközzel is számolnak - tette hozzá.

Bármilyen nyomásgyakorlási akcióba kezdenek is bele, az elsődleges szempont, hogy mindeközben a betegek érdekei nem sérülhetnek - hangsúlyozta Selmeczi Kamill, kiemelve azt is: nem a betegek, hanem a politikusok tehetnek arról, hogy a háziorvosi szakma ilyen helyzetbe került: az orvosok járandósága elértéktelenedett, a szakma elöregedett.

Mint kifejtette: jelenleg nagyjából kétszáz tartósan betöltetlen háziorvosi praxis van országszerte, ezek száma csak növekedni fog, mivel azok a fiatalok, akik ezt a pályát választják, elsősorban olyan helyen fognak praxist vásárolni, ahol kedvezőbb a környezet. Mint hozzátette: a kormány által indított 300 millió forintos praxisvásárlási támogatás sem fogja segíteni a vidéket, pedig a nagyobb gond ott van, ahol egy körzet kiesésével akár több településen is kieshet a folyamatos orvos ellátás.

A Fakoosz azt szeretné elérni, hogy a finanszírozásuk alapjául szolgáló kártyapénz pont-forint értékének elértéktelenedését 2012-ben pótolják vissza, ami 26 százalékos díjemelést jelentene. Az elkövetkező két évben pedig olyan pont-forint értékemelést kívánnak elérni, hogy a ciklus végére a háziorvosok, a jelenlegi díjazásuk dupláját kapják - mondta Selmeczi Kamill, aki szerint ez szükséges ahhoz, hogy a háziorvosi praxisok fennmaradjanak és a fiatalok számára vonzó legyen ez a pálya.

A szövetség ennek érdekében felvette a kapcsolatot az egészségügyi államtitkársággal, és Selmeczi Kamill szerint "minden remény megvan arra", hogy elindulnak az alapellátásban dolgozók helyzetének javításáról szóló tárgyalások. A Fakoosz pénteken, Budapesten tartandó elnökségi ülésén dönt arról, hogy ezzel egyidőben milyen nyomásgyakorlási eszközöket alkalmaznak céljaik elérése érdekében.

Mint mondta: ennek menetrendjét először április közepéig határozzák meg, akkor tartják ugyanis a Fakoosz kongresszusát Mórahalmon, ahol összegzik a tárgyalások addigi eredményeit. Az államtitkárság képviselőit is meghívják, hogy beszámoljanak arról: milyen lépéseket tettek, illetve miket terveznek a háziorvosok ügyének rendezése érdekében.

Az egészségügyi államtitkárság az MTI megkeresésére azt közölte: az elmúlt években az egészségügyi ágazatvezetés a háziorvosok helyzetének és anyagi körülményeinek javítása érdekében több jelentős intézkedést tett. Az utóbbi időszakban összesen mintegy 10 milliárd forint pluszforrást biztosítottak az alapellátást végző praxisok számára. "Az alapellátás megerősítése kormányzati prioritás" - fogalmaztak.

Az egészségügyi ágazatban dolgozók anyagi helyzetének rendezését célzó, hónapokon át tartó tárgyalássorozaton ismert volt, hogy a jelenleg rendelkezésre álló béremelésből kimaradnak az alapellátásban dolgozók. Több szakmai szervezet, köztük a házi gyermekorvosok érdekképviselete is tiltakozott emiatt. Ugyanakkor március elsején a kormány honlapjára felkerült egy rendelettervezet, amely szerint más módon mégis emelkedhet a házi gyermekorvosok bére, miután a teljesítményfinanszírozásuk alapjául szolgáló mutatószámok, vagyis indikátorok körét bővítenék.

Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter múlt kedden, sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az egészségügyi ágazatban dolgozók közül csaknem 86 ezer ember alapbérét emelik meg az idén.

A Magyar Rezidens Szövetség másnap bejelentette: megsemmisítik az akciójuk során letétbe helyezett felmondóleveleket. Az ágazati béremelést a szakma üdvözölte, ugyanakkor valamennyi szervezet továbbra is nehezményezte, hogy az alapellátásban dolgozók kimaradnak a béremelésből.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk