kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

A háztartásbeli és az őstermelő is fizet járulékot

Az egészségbiztosítási járulékmellett a munkáltatói és munkavállalói terhet is megfizettetné az állam, ami a minimálbérrel számolva havi 8-10 ezer forint.

Száz paragrafusból álló adómódosítási tervezetet nyújt be a kormány a parlamentnek - jelentette be Veres János pénzügyminiszter a Joint Venture Szövetség tegnap esti fórumán a Népszabadság beszámolója szerint. A miniszter, aki még a nyáron határozottan állította, hogy az ingatlanadó tervén kívül más adóváltoztatás nem kerül az Országgyűlés elé, tegnap arról beszélt a nagyvállalati vezetőknek: most már kiszámítható környezetben gazdálkodhatnak. Az alapvető szabályok, mondta, nem változnak, a most benyújtandó adócsomag apróbb kiigazításokat tartalmaz. (Az ingatlanadó vagy a külföldön tartott feketejövedelmek adófizetéssel egybekötött hazahozataláról szóló szabályok ezek között nem szerepelnek. Ezeket ugyan korábban őszre ígérték, ám most tavaszra teszik a szabályok elkészültét.) Veres azt közölte, a csomagot módosító csomag valóban nem nevezhető kicsinek, és két érdemi változást is megemlített.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek