2010. július 31., Oszkár       Cikkek száma: 31629       Legyen a HR Portál a kezdőoldalam!
 
Az vagy, aminek látszol! Sikeres vagy, annak látszol! - kínai bölcsesség
Főnök: az a valaki, aki késik, amikor korán beérsz a munkába, és korán jön, amikor késel. - Jerry F. Lieberman



Kattintson a hirdetésre!

A HR-esek kétötöde távmunkában dolgozna

2009.06.08
Az emberi erőforrások terén dolgozó szakemberek több mint 40 százaléka kész lenne feláldozni fizetésének egy részét, hogy otthonról dolgozhasson. Közülük sokan akár bérük egytizedéről is lemondanának, ha így a távmunkát választhatnák - írja saját kutatásra hivatkozva a HR.BLR.com.

A vizsgálatban több mint 200 HR-vezető mondta el véleményét. A válaszadók 21 százaléka 5 százalékos bércsökkentésre volna hajlandó, 16 százalék pedig akár minden tizedik megkeresett dollárjáról is lemondana. További 7 százalék azok aránya, akik készek ennél is nagyobb áldozatot vállalni.

A megkérdezettek 30 százaléka úgy felelt, örülne a távmunka lehetőségének, de nem engedne a fizetéséből. A szakemberek 17 százaléka azt mondta, munkája nem teszi lehetővé ezt a megoldást, miközben csak 8 százalék volt azok aránya, akik egyáltalán nem is szeretnének otthonról dolgozni.

Média Age - HR Press

Nyugat-európai és amerikai menedzsment kurzusok felvételije nehezen kerülhető meg GMAT (Graduate Management Admission Test) kitöltése nélkül. A négyórás megmérettetésen a pályázó vizsgázik angolból, matematikából, szövegértésből és gyorsaságból is. Az MBA képzés akár 230 ponttal elérhető. Teljes cikk
 
A rovat cikkei 
A japán nők fognak a legtovább élni
Huszonöt éve folyamatosan a japán nők vezetik a születéskor várható élettartam világranglistáját. Teljes cikk
Külföldön élne a fiatalok 30 százaléka
A mai középiskolások 30 százaléka külföldön telepedne le, derül ki egy felmérésből. Teljes cikk
Restart vagy shut down?
Mire jó a nyaralás? Az életünk újragondolására, karriertervezésre vagy éppen a munka teljes kizárására, regenerálódásra? Pro és kontra két pszichológussal. Teljes cikk
Szex és zaklatás a Doktor House forgatásain
Egy korábbi alkalmazott állítja, hogy a Doktor House sorozat forgatási szüneteiben nem ritkák a visszaélések. Teljes cikk
Ezért híznak a számítógép előtt dolgozók
Kutatások szerint a monitor huzamos ideig tartó bámulása felkelti bennünk a vágyat az édességek után. Teljes cikk


Új munkahelyek 2009-2010 


Részletek


 

Rovatunkban HR vezetők kérdezhetnek egymástól. Ezúttal Gergácz Lili, a Kürt Zrt. HR vezetője kérdez.



Ajánlatok 


Szavazás 

Mit szól ahhoz, hogy megadóztatják a végkielégítéseket a közszférában?

Nagyon helyes, túl nagy a pazarlás.
Igazságtalan. Nem ezt érdemlik a 20 éve dolgozó közszolgák.
Méltánytalan, az egész jogellenes.
Az ország érdekében el kell fogadni a döntést.