Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 9 éve

A Jobbik átalakításokat sürget az egészségügyben az ápolók érdekében

A Jobbik egyebek mellett a főápolói intézmény visszaállítását kezdeményezi abban a javaslatában, amelyet az ápolók érdekében nyújt be a parlamentnek.

images

Lukács László György, a párt országgyűlési képviselője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján az ápolók tiltakozó akcióira utalva szóvá tette a bérek felzárkóztatásának hiányát, a rossz munkakörülményeket és az utánpótlásképzés problémáit. Az ellenzéki politikus tájékoztatása szerint a három pontból álló határozati javaslatuk koncepcionális változásokat tartalmaz és minimális költségvetési vonzata van.

A Jobbik visszaállítaná az országos főápoló intézményét, ami szerintük kapocs lehetne a szakma és az államigazgatás között. Jelezte, hogy noha az önálló egészségügyi minisztérium pártján állnak, azt kezdeményezik, hogy a jelenlegi humántárcán belül jöjjön létre külön ápolásügyi főosztály, saját ágazati irányítás. A párt emellett azt kéri: az egészségügyi szakképzés kerüljön ágazati irányítás alá a nemzetgazdasági tárcától.

Lukács László György azt is jelezte, hogy pártja támogatja az egészségügyi dolgozók május 12-i demonstrációját és részvételre szólított valamennyi politikai pártot és civil szervezetet.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk