kapubanner for mobile
Megjelent: 16 éve

A jól keresők járnak jól az új adócsomaggal

A minimálbéresek nem járnak jól a jövő évi adómódosításokkal, a 230 ezer forint felett keresők azonban 17 ezer forintnyi adót takaríthatnak meg maguknak havonta. A munkáltatók legfeljebb hétezer forintot nyerhetnek, a társaságok helyzetét viszont nagyban befolyásolja a kedvezményrendszer átalakítása - összegzi a kormány adóterveit a Napi Gazdaság.

Leginkább az évente 2,77 millió forint felett keresők használhatják ki a jövő évre tervezett adócsökkentést célzó elképzeléseket, vagyis azok, akik bruttó 231 ezer forintnál többet visznek haza havonta. Rájuk ugyanis minden kedvezmény vonatkozik: pillanatnyilag ugyan ez a kör már nem részesül adójóváírásban, jövőre azonban már élhet a nulla kulccsal, ráadásul a 18 százalékos sávhatárbővítést is maximálisan kihasználhatja. A nulla kulcs következtében 11 340 forinttal lesz több a zsebükben havonta, erre jön még a sávhatár kétmillió forintra emeléséből további hatezer forint - összesen tehát 17 340 forint jövedelemadóval kell kevesebbet fizetniük havonta.

Az új adóváltozásokkal rosszul járnak azonban a minimálbéren keresők, hiszen számukra egy technikai jellegű elemben merül ki az átalakítás: adójóváírás helyett nulla kulccsal adóznak. A minimálbér felett fokozatosan egyre több az, ami a magánszemélyeknél marad, ám ez havi 63 ezer és 141 ezer forint között (ez a jelenlegi 18 százalékos sávhatár) nem jelent komoly plusz összegeket. Fokozatosan több, de legfeljebb 2880 forint a jövedelemadó-csökkenés havonta. Efölött kezd el komolyabb mértéket ölteni a megnyert adó.

A munkáltatók terhei havi szinten legfeljebb hétezer forinttal csökkennek alkalmazottanként: 140 ezer forintig lehet ugyanis alkalmazni a csökkentett, 27 százalékos tb-járulékot. A hírek szerint a tb-járulékokból, ezen belül is az egészségbiztosítási járulékból csípik le jövőre az öt százalékpontot, amivel mérséklődik a munkabért terhelő 32 százalékos járulék. Ez a megkülönböztetés azért szükségeltetik, mert ezek a járulékok elkülönült alapokba kerülnek, és nem a központi költségvetésbe.

Összességében tehát egy munkavállaló bruttó bérére vetítve legfeljebb 24 340 forint takarítható meg, ebből hétezer forintot a munkaadó, a fennmaradó összeget pedig a munkavállalóé spórolhatja meg.

Napi Gazdaság
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk