kapubanner for mobile
Megjelent: 18 éve

A kisebb cégek tartanak a pályakezdőktől

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) tavaly ősszel készített felmérése, melyből kiderül, hogy a cégek egyes munkaköröket akkor sem töltenek be pályakezdővel, ha egyébként tartósan nem találnak alkalmas jelöltet, olvasható a Népszabadságban.

A kisebb cégek azért nem vállalják magukra a pályakezdők alkalmazásával járó nehézségeket, mert nem elég tőkeerősek ahhoz, hogy vállalják a betanítás költségeit.

A felmérés szerint a több mint 250 főt foglalkoztató cégek majd háromnegyede, az ennél is kisebb cégek közül csak minden ötödik alkalmazza a betanítás vagy szakmai képzés valamilyen formáját.
A felmérés szerint az idei első fél évben a vállalkozások 20, a másodikban pedig 15 százaléka tervezi pályakezdők alkalmazását. Ez főleg a nagyvállalatokra jellemző: a 250 főnél többet foglalkoztató szervezetek között mindkét fél évben 40 százalékos arányt képviselnek a kezdőket is alkalmazó cégek.

Felsőfokú végzettségűeket a megkérdezett vállalkozások 15 százaléka alkalmazna. A cégek a tervezéskor rendszeresen alulbecslik létszámfelvételüket, s végül több pályakezdőt vesznek fel. Tavaly például a vállalkozások alig 40 százaléka tervezte felvételüket, s végül csaknem háromnegyedük alkalmazott pályakezdőt.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek