Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 13 éve

A komáromi Nokia gyárban nem lesz létszámleépítés

A komáromi Nokia gyárban nem lesz létszámleépítés - közölte a Nokia Magyarország kommunikációs vezetője az MTI-vel.

Simai Anna szombati közleménye szerint a Nokia új stratégiájára vonatkozó pénteki bejelentést Yrjö Eskola, a komáromi gyárigazgató azzal pontosította, hogy az új stratégia közvetlenül nem érinti gyártási stratégiát. A komáromi gyárban a termelés továbbra is ugyanúgy folytatódik - tette hozzá.

Stephen Elop, a Nokia Corp. új vezérigazgatója pénteken "jelentős létszámcsökkentést" jelentett be telekommunikációs szakemberek előtt Londonban. A vezérigazgató szerint a Nokia túl magas költségekkel dolgozik, és ezért megtakarítások szükségesek. A leépítések pontos részleteit egy későbbi időpontban teszi közzé a Nokia. A vállalat alkalmazásában 2010 végén 132.500 dolgozó állt.

A finn mobiltelefon készülék gyártó vállalat pénteken gyakorlatilag elismerte okostelefon modellstratégiájának kudarcát, és bejelentette, hogy a jövőben a Microsoft mobil operációs rendszerének alkalmazására áll át.

A Figyelő TOP 100 tavaly júliusban azt közölte cégbírósági adatok alapján, hogy a Nokia Komárom Kft. árbevétele 1.075,5 milliárd forint volt 2009-ben, miközben adózott eredménye 42 milliárd forintot tett ki. A társaság 2009 januárjában 6.000 embert alkalmazott Magyarországon, közülük 5.500-at Komáromban.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk