Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 9 éve

A kormány erőforrásként tekint az idős emberekre

Egy idősödő társadalomban az idős emberekre erőforrásként és nem teherként kell tekinteni - hangsúlyozta a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár a Nyugdíjas és Idős Emberek Európai Szövetsége és az Európai Szakszervezeti Szövetség nyugdíjasokat képviselő szervezetének 7. kongresszusán szerdán Budapesten.

Az idős embereknek biztosítani kell egészséget, megélhetést és biztonságot, valamint méltóságot, aktív szerepvállalást a társadalomban, hogy erőforrásként tekinthessünk rájuk - emelte ki Novák Katalin.

Felidézte, hogy a kormány az elmúlt években több intézkedéssel járult hozzá az idősek támogatásához, példaként említve a rezsicsökkentést, az idősebbek foglalkoztatása után a munkaadóknak járó adókedvezményt, valamint azt, hogy az alaptörvényben rögzítették: a felnőtt gyerekeknek kötelességük rászoruló szüleikről gondoskodni.

Bagdy Gábor, Budapest főpolgármester-helyettese elmondta, hogy a főváros 12 időskorúakat segítő intézményt tart fenn, amelyeket folyamatos beruházásokkal igyekeznek minél jobbá tenni. Hozzátette, a közlekedés akadálymentesítése is a főváros legfontosabb programjai közé tartozik.

Földiák András, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke úgy vélekedett, hogy ma Magyarországon a nyugdíjrendszer stabil ugyan, de hozzá kötődően mégis nagyon sok a probléma. Ezek között említette, hogy a kétpilléres nyugdíjrendszert egypilléressé alakította a kormány, továbbá a nyugdíjkorhatár emelkedését, a nyugdíj melletti munkavégzés feltételeinek és a rokkantnyugdíjak rendszerének szigorítását, valamint legsúlyosabbként az öregségi nyugdíjazási formák szűkítését, a korkedvezményes és a korengedményes nyugdíj lehetőségének teljes megszüntetését.

Földiák András kedvező lépésként említette, hogy a kormány lehetővé tette a nőknek a nyugdíjba menést negyven ledolgozott év után, úgy, hogy ebbe 32 év kereső tevékenységgel és nyolc év gyerekneveléssel eltöltött idő számítható be. Ezt a lehetőséget tavaly 120 ezer nő vette igénybe.

Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke azt mondta: az érdekegyeztetést az elmúlt években teljes mértékben leépítette a kormány. Elképzelhetetlennek nevezte, hogy egy szociális gazdaságban az állam áthárítsa a családokra azt, ami a feladata, és mindezt az alkotmányba is belefoglalja. Arról is beszélt, hogy az európai társadalmak elöregedése miatt nem mindegy, miként viszonyulunk a bevándorlás kérdéséhez. Ezzel összefüggésben a szakszervezeti szövetség elnöke "a szociális érzéketlenség mai példájának" nevezte azt, ami Magyarország határain és több pontján történik.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk