kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 8 éve

"A kormány hamis statisztikákkal hülyíti az embereket"

Az MSZP szerint valótlanok a kormány munkaerő-piaci statisztikái.

images

images

Gúr Nándor, az MSZP alelnöke vasárnap, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, semmi nem lett az Orbán Viktor által 2010-ben megígért egymillió munkahelyből, viszont azóta már 600 ezren mentek külföldre dolgozni, pénzt keresni, hogy eltarthassák magukat és a családjukat.

Az idei első félévi adatok szerint a munkanélküliek 16 százaléka 25 év alatti, háromnegyedük reménytelen helyzetben van és az utcán kezdi a nagybetűs életet közfoglalkoztatottként - tette hozzá az ellenzéki politikus.

"A kormány hamis statisztikákkal hülyíti az embereket" - fogalmazott Gúr Nándor. Elmondása szerint az állítólagos 4,2 millió munkahelyből 150-200 ezret diákok töltenek be, akik korábban nem is szerepeltek a statisztikákban, csakúgy, mint a 200 ezer közfoglalkoztatott és az a 150 ezer külföldön dolgozó, aki valamiért a magyar statisztikákba került be. Így a foglalkoztatottak valós száma összesen több mint félmillióval kevesebb a kormányzati propagandában hangoztatottnál, tehát alig 3,7 millió - fejtette ki a szocialista politikus.

Gúr Nándor arra is felhívta a figyelmet: a közfoglalkoztatottak havi nettó 52 ezer forintos jövedelme 8 ezer forinttal kevesebb, mint a 2010-es kormányváltás előtti.

Azt hangoztatta: az MSZP olyan országot szeretne, ahonnan nem menekülnek a munkát kereső emberek. Ehhez szükség van a szakképzés megújítására, piaci igényekhez igazítására; támogatással ösztönözni kellene a hiányszakmákban képzést vállalókat, továbbá támogatást kellene adni az ország munkaerőhiányos területein elhelyezkedők szállás- és közlekedési költségeihez - sorolta Gúr Nándor, 100 ezer forintos nettó minimálbért szorgalmazva.

Az október 2-i népszavazással kapcsolatos újságírói kérdésre az ellenzéki politikus úgy reagált: badarság a népszavazásra feltett kérdés, hisz nincs is kötelező betelepítés. Valójában Orbán Viktor félelemkeltéssel próbálja stabilizálni a rendszerét, a népszavazás pedig az ország EU-ból való kivezetésnek előjátéka - értékelt, arra buzdítva az embereket, hogy maradjanak otthon, "hogy aztán Európában maradhassanak".
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk