kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 15 éve

A kormány nem szól bele a rektori fizetésekbe

A kormányzatnak nincs közvetlen beleszólása abba, hogy az egyetemek, főiskolák mekkora illetményt fizetnek, az oktatási tárca ugyanakkor az idén nem látja indokoltnak a jövedelmek növelését - mondta Arató Gergely, az oktatási tárca államtitkára a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón.

Az elmúlt időszakban több sajtóinformáció is megjelent intézményvezetők kiemelt javadalmazásáról. Az államtitkár elmondta: a jogszabályok az idei évre vonatkozóan változtak, s rögzítették, hogy a rektori prémium nem haladhatja meg az összesített éves illetmény 10 százalékát.

Az oktatási tárca sajtóirodája az MTI kérdésére ezzel kapcsolatban csütörtökön azt közölte: a rektori juttatások összegét, az intézmények gazdasági tanácsainak javaslata alapján 2009. január 1-jétől, az idei költségvetési évre vonatkozóan az intézményi forrás terhére állapította meg a tárca. A minisztérium 2009. január 20-án körlevélben hívta fel az intézmények figyelmét arra, hogy a jelen gazdasági helyzetben a magasabb vezető beosztású közalkalmazott illetménypótlékának meghatározásakor - költségvetési forrás hiányában - a közalkalmazotti törvényhez kapcsolódó felsőoktatási végrehajtási rendeletben meghatározott pótlékalap 300 százalékát (amely 60.000 forint) tudja támogatni.

Arató Gergely elmondta: szigorodtak azok a feltételek is, amelyek alapján az intézmények ilyen juttatásokat fizethetnek. A tárcának az a tapasztalata, hogy az intézmények idén sokkal kisebb számban élnek ezzel a lehetőséggel, mint a korábbi években - tette hozzá. Hangsúlyozta, az intézmények figyelmét külön felhívták arra is: az alapilletmények és pótlékok megállapításánál vegyék figyelembe azt, hogy ilyen típusú jövedelmek növelésére nincs külön költségvetési forrás, ez csak az intézmények saját bevételei terhére történhet. Nem látják indokoltnak továbbá azt sem, hogy a felsőoktatási intézmények az idén növeljék a vezetők jövedelmét.

Ugyanakkor arról, hogy az egyes intézményekben mekkora illetményt és jövedelmeket fizetnek, az egyetemi autonómia értelmében az egyetemek, főiskolák döntenek, ebbe a kormánynak közvetlen beleszólása nincs - jegyezte meg Arató Gergely.

Hozzátette: a tárcának információja van arról is, hogy több intézményben döntöttek a vezetői juttatások csökkentéséről. Az intézmények jövedelmi adatait az egyetemek, főiskolák maguk kezelik, ezért adatgazdaként ők ítélhetik meg, hogy ezek az információk nyilvánosak-e vagy sem.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk