Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 13 éve

"A kormány tandíjat vezet be"

Az LMP véleménye szerint egyes felsőoktatási szakokon lényegileg csak tandíj ellenében lehetne tanulni a kormány tervei alapján, és az ellenzéki párt úgy látja: a kormány ellehetetleníti a fiatalok felemelkedését.

A párt vasárnapi, az MTI-nek eljuttatott közleményében a Nemzeti Erőforrás Minisztérium államilag finanszírozott, új férőhelyelosztás-tervezetére hivatkozik, amelyet az egyetemeknek küldött el a tárca.

Az LMP úgy fogalmaz: "a Széll Kálmán Terv óta tudjuk, hogy egyetembezárásokat és radikális férőhelycsökkentést tervez a kormány, valamint a költségtérítést is a duplájára emelné. Mára az is kiderült, hogy egyes szakokon lényegileg csak tandíj ellenében lehetne tanulni."

Az LMP szerint a Fidesz végképp eltorlaszolja a fiatalok társadalmi felemelkedésének útját, amit történelmi bűnnek tartanak a magyar gyerekekkel, fiatalokkal és szüleikkel szemben. Úgy vélik: legrosszabbul azok a diákok járhatnak, akik jogi, művészeti, bölcsész, agrár- vagy társadalomtudományi szakokra jelentkeznének, itt szinte meg is szűnne az államilag finanszírozott képzés. Ezentúl csak a gazdagok gyerekéből lehetne történész, közgazdász, ügyvéd, agronómus vagy akár szociális munkás - fogalmaznak. Bár az elképzelések szerint az önköltségi árat megfizetni nem tudó családoknak rendelkezésére állna az emelt összegű diákhitel lehetősége, de az önköltségi ár az eddigi költségtérítés duplája lesz. "Ezt magyarul tandíjnak hívják. Ez ugyanaz, ami ellen a Fidesz, még ellenzékben, sikeres népszavazást indított" - írják.

Az LMP szerint az Orbán-kormány Kelet-Magyarország sorsa iránti közönyét jól mutatja, hogy a Miskolci Egyetem állami férőhelyei csaknem a felére olvadnának. A budapesti Corvinus, amelynek professzorai nem átallottak a Matolcsy-féle egykulcsos adó kudarcáról beszélni, még ennél is rosszabbul jár - áll a közleményben. Az egész terv két tévképzeten alapul az ellenzéki párt szerint: az egyik, hogy hatalmas diplomás-munkanélküliség van. Ez azonban nem igaz, a diploma a legjobb belépő a munkaerőpiacra - jegyzik meg. A másik, hogy a bölcsészek, jogászok alig-alig tudnak elhelyezkedni, ám a tények ezt is cáfolják - írja a párt. Az LMP szerint a főiskolai, egyetemi férőhelyszűkítés helyett a közoktatás fejlesztésével, a felsőoktatásban pedig minőségbiztosítással kell garantálni a képzés minőségét, mert nemcsak a diákoknak, hanem az országnak is érdeke a "kiművelt emberfők" sokasága.


  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk