kapubanner for mobile
Megjelent: 12 éve

A közalkalmazottak devizatartozásairól gyűjt adatokat a kormány

A jelzáloggal biztosított devizahitel adósságukról kell adatokat szolgáltatniuk a közalkalmazottaknak és tisztviselőknek a múlt hét óta. Az érintettek úgy sejtik, a kormányzat az adatgyűjtéssel a végtörlesztéshez kíván segítséget nyújtani kizárólag a közszféra számára - közli a Népszava.

A lap birtokába jutott Kardkovács Kolos, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkárának levele, melyben felszólítja az államtitkárokat, a kabinetfőnököt és a főosztályvezetőket, küldjék el számára a tartozásokról szóló anonimizált adatokat.

A Népszava által megkérdezett munkavállalói szervezetek vezetői között akadt olyan, aki nem tudott arról, hogy a kormányzat felmérést készít a köz szolgái devizahiteleinek nagyságáról, és arról hogy hol tartanak a törlesztésben. Az adatok gyűjtésének tényét ugyanakkor Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke is megerősítette.

A szakszervezeti vezető arról számolt be, hogy mivel nem egyeztettek velük, nem tudják, ki, vagy milyen hivatal, esetleg a fenntartó önkormányzat állította össze és küldte ki a kérdőíveket és utasította az intézményvezetőket a felmérés elkészítésére. Galló Istvánné arra bíztatta a munkavállalókat, hogy nyugodtan tagadják meg a választ, mert sem a munkáltatónak, sem a fenntartónak semmi köze ahhoz, hogy kinek milyen tartozása van és igénybe kívánja-e venni a végtörlesztést vagy sem.

Kardkovács Kolos adatszolgáltatásra felhívó levele tartalmazza, hogy az adatgyűjtés csak statisztikai célokat szolgál, felhasználásukra csak összesítve, anonim módon kerül sor, az adatszolgáltatás pedig önkéntes.

Népszava
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk